Amennyire jól működött egy évvel korábban, annyira kellemetlen meglepetést tartogathatott a BÉT-en befektetők számára a régi tőzsdei szezonalitáson alapuló stratégia, amely alapja a "Sell in May and go away" mondás, vagy más néven az úgynevezett halloween-indikátor.
Ennek lényege, hogy a Walll Street-i hiedelmek szerint a tőzsdék a nyári hónapokban, május elejétől október végéig rendszerint rosszabbul teljesítenek, s az igazi nyereségek az év másik felében, november elejétől április végéig érhetők el.
Kapcsolódó
A BUX index tavaly azonban a nyári hónapokban is jól teljesített, az április utolsó kereskedési napján 26 871 ponton záró BUX indexet november első kereskedési napján 29 802 ponton zárt, így aki kihagyta a nyarat, az közel 11 százalékos nyereségtől fosztotta meg portfólióját. Igaz, a jelek szerint október végén még mindig megérte visszaszállni, hiszen az index az áprilist 32 956 ponton zárt, azaz további 10,5 százalékkal emelkedett.
Ez azonban nem sokat változtatott a hosszabb évek statisztikáin. Számításaink szerint 2000 óta, az elmúlt 17 évben átlagosan 7,68 százalékos hozamot produkált a BUX index a téli hónapok során, míg a nyári hónapokban mindössze 2,15 százalékot. Egy évvel korábban egyébként például nagyon jól működött a szezonalitás, hiszen akkor a nyári hónapok 4,7 százalékos esést, míg a téli hónapok 24,6 százalékos emelkedést hoztak az indexben.
A hosszabb távú statisztikákon alapuló kereskedési stratégáiknak persze mindig van hátulütője. Ezek közül a legfontosabb az, hogy nincs garancia arra, ami eddig működött a piacon, az ezután is működni fog. A másik, hogy egyáltalán nem biztos, a soron következő év is illeszkedik majd a hosszútávú átlagba.
Mindenesetre aki bízik a szezonalitás erejében, annak hamarosan meglehetősen egyszerű eszköz is rendelkezésére áll majd ennek kihasználására. A Financial Times írása szerint ugyanis nemsokára egy olyan tőzsdén jegyzett alap részvényei is megvásárolhatók lesznek, amely pont a szezonalitást veszi alapul befektetési stratégiájához. A Sam Stovall, a CFRA cezető stratégája által megálmodott alap lényege, hogy nem kiszáll május elején a részvénypiacról, csak a portfólióját teszi defenzív üzemmódba és az S&P 500-as index egészségügyi szektorban és nem ciklikus fogyasztási cikkeket gyártó szektorban érdekelt részvényeiből vásárol. A téli hónapokban vált és növekedésorientált szektorokat vesz, ciklikus fogyasztási cikkeket gyártó cégek részvényeit, technológiai részvényeket és iparvállalatok papírjait.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!