Elon Musk a jelek szerint megint egy jót szórakozik a teljes Wall Streettel, a "vállalati Amerikával" és az értékpapír-felügyelettel, a SEC-kel. Hétfőn ugyanis SEC-nek benyújtott bejelentésben közölték, hogy a Tesla vezérigazgatójának pozíciója ezentúl "Technoking of Tesla" (a Tesla technokirálya). A pénzügyi igazgató Zach Kirkhorn pedig ezentúl a hangzatos "Master of Coin" (az érme mestere, nyilvánvalóan a bitcoinra való utalás) posztot tölti be. A bejelentés szerint persze e mellett megtartják a vezérigazgatói és pénzügyi igazgatói posztot is.
A Financial Times-nak a Wedbush egyik elemzője úgy értékelte a lépést, hogy Musk ezzel deklarálni akarta, a Tesla valójában egy technológiai cég és a jövőben is ezen az úton szeretne maradni. A bitcoinra való utalás pedig egyértelműsíti, hogy a Tesla nemrég bitocinba történt 1,5 milliárd dolláros befektetése nem egy egyszeri alkalom volt, hanem az autógyár jövőjében valóban komoly szerepet szán a kriptodevizának.
Kapcsolódó
Mint emlékezetes, a Tesla-vezér február elején közölte, hogy a cége 1,5 milliárd dollár értékben vásárolt bitcoint és azt tervezi, hogy a jövőben bitcoinban is lehet majd fizetni autóiért. Bár az első negyedévben elvileg a befektetés jelentős profitot termelt papíron a Teslának, azonban a CNBC-nek nyilatkozó elemzők az akció árnyoldalaira is felhívták a figyelmet. A Tesla részvények az elmúlt hetekben egy nagyobb mélyrepülést is produkáltak, amelyben szerepet kaphatott az is, hogy a befektetők mostantól a bitcoin árfolyamának volatilitását is figyelembe veszik majd a Tesla részvények árazásánál.
Mindenesetre a Technoking és Coinmaster címek jól mutatják, hogy Musk mennyire szereti lazán és ironikusan kezelni a hagyományos vállalati kultúrát. A piacnak mindenesetre tetszett az akció, a részvények árfolyama enyhén emelkedett a bejelentés után.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!