Rég látott stabil hete volt a magyar devizának, az euró-forint keresztárfolyam 392,5-ig ereszkedett vissza azok után, hogy kedden a fél országra ráijesztve 396,5-ön is megfordult. Ha hétfőre is marad valami a lendületből, akkor akár egy hónapos rekordra erősödhet a forint az euróval szemben.

A múlt héten a magyar makrogazdasági adatok közül leginkább a pénteken megjelent külkereskedelmi adat segítette a magyar devizát, ezt leszámítva a globális hangulat alakulása számított. Ami pedig egyértelműen támogató volt, az euró árfolyama stabil képet mutatott a dollárhoz képest, ez pedig húzta magával a feltörekvő piaci devizákat is.

Aki egyébként dollárt akart váltani, jól tette ha kivárt, pénteken már 362 forint környékén is vásárolhatott. 


Az eurót elsősorban a francia választásokkal kapcsolatos várakozások mozgatták, azt árazva, hogy a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés nem szerez abszolút többséget vasárnap. 

Ezúttal szokatlan időpontban, hétfőn lesz a  Kormányinfó és volt már rá példa, hogy az ott elhangzottakra érzékenyen reagált a magyar fizetőeszköz. A napirend nem ismert, de ha Gulyás Gergely netán bejelenti, hogy a kormány beavatkozik a kiskereskedelmi üzemanyag-árképzésbe, vagy a banki különadókkal kapcsolatban érkezik rájuk nézve negatív hír, ezek elindíthatnak egy kisebb eladási hullámot a forint piacán és az érintett részvények (Mol, OTP) árfolyamán is nyomot hagynának. 

Kedden közlik a júniusi inflációs adatot, ami egyértelműen forintmozgató lehet. Az előző havi 4 százalékos értékről 3,7 százalékra csökkenhetett a magyar fogyasztói árindex, elsősorban a benzinárak júniusban mért jelentősebb visszaesése miatt.

Szerdán érdekes lehet, mit olvasnak ki a befektetők a Magyar Nemzeti Bank legutóbbi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvéből, csütörtök délután pedig az amerikai inflációs adat jön, ott 3,1 százalék a várakozás június hónapra.

A forint menetelése mellett nem lehetett panasz a magyar tőzsdére sem. A BUX 72 133 ponton zárta a hetet, minimális heti emelkedéssel.

Az OTP papírok közel 2 százalékkal gyengültek, a Mol befektetői viszont ugyanekkora pluszt könyvelhettek el. 


A hét második felétől felpörögnek az események a tengerentúli tőzsdén, közzéteszi második negyedéves jelentését a Delta Air Lines, a PepsiCo, a JPMorgan Chase, a Wells Fargo és a Citigroup. 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!