A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 429,65 pontos, 1,03 százalékos csökkenéssel, 41 447,57 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 9,5 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
A negatív nemzetközi befektetői hangulat miatt eladói nyomás alá került a magyar piac is, így a BUX végül mínuszban zárt - mondta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek.
Az elemző szerint ennek hátterében az áll, hogy bár az Amerikai Egyesült Államokból kedvező makroadatok érkeztek, ez azonban abban erősítette meg a befektetőket, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed folytatja a feszes monetáris szigorítást, mindez pedig tovább rontotta a befektetők kedvét.
Varga Zoltán úgy véli, tőkekimenekítés zajlik a részvénypiacokról a kötvénypiacok irányába.
A Mol 26 forinttal, 0,95 százalékkal 2724 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 54 forinttal, 0,64 százalékkal 8438 forintra esett, forgalmuk 6,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 8,0 forinttal, 2,37 százalékkal 330 forintra gyengült, forgalma 104,4 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 0,99 százalékkal 7965 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3842,51 ponton zárt csütörtökön, ez 76,38 pontos, 1,95 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Nagy eséssel indult az ősz a nyugati tőzsdéken
Pesszimizmus uralkodott a nyugat-európai tőkepiacokon csütörtökön, a vezető tőzsdék meredek eséssel zárták az első szeptemberi kereskedési napot - írja az MTI.
A londoni tőzsde FTSE100 indexe 1,86 százalékkal, a frankfurti DAX-30 indexe 1,60 százalékkal, a párizsi CAC-40 mutatója pedig 1,48 százalékkal gyengült szerdai záróértékéhez képest.
Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 1,72 százalékos csökkenéssel zárt.
Az európai tőzsdezáráskor, 17.30-kor a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,24 százalékos, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index 0,81 százalékos, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója pedig 1,89 százalékos mínuszt jelzett.
Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 3,19 dollár (3,34 százalék) esést követően 92,36 dolláron állt.
Az arany unciánként ára július óta először zárt az 1700 dolláros szint alatt: 0,56 százalékkal (9,56 dollárral) 1698,90 dollárra esett. Elemzők szerint a nemesfém az erős dollár és a kamatemelési várakozások miatt veszít vonzerejéből.
Az európai gázár, az irányadónak számító TTF holland gáztőzsdén a legközelebbi, októberi határidőre 250 eurón zárt, 4,21 százalékkal alacsonyabban az előző napi záróértékénél.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!