Nagyon úgy tűnik, hogy az Egyesült Államoknak sikeresebben sikerül kezelnie a Covid-19-es járvány gazdasági oldalát, mint például Európának, s ennek meg lesz a következménye az euró/dollár keresztárfolyamra is - vélik a Bank of America elemzői. Ha ez igaz, akkor a devizában tartott megtakarításokat érdemesebb lehet az amerikai fizetőeszközben tárolni, mint euróban.
Néhány hónapja ez még máshogy nézett ki: tavaly év végén a zöldhasú árfolyama sokéves mélypontra süllyedt a vezető devizákból alkotott kosárral szemben, és az volt a konszenzus, hogy a gyengülés folyatódni fog, mivel az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed várhatóan nem lép közbe az infláció megfékezése érdekében. Azonban ez a nagy gyengülés eddig nem jött el, sőt, január eleje óta szép lassan, de elkezdett erősödni a kosárral és az euróval szemben is, és elképzelhető, hogy ez a trend az év hátralévő részében is jellemző lesz - ha igaza van a befektetési bank szakértőinek.
Kapcsolódó
Mindenkit lehagynak a G10-ek közül
Az elemzők úgy látják, az amerikai gazdaság teljesítménye az év hátralévő részében fokozatosan lehagyja a világ többi részéét, különösen igaz ez az Európai Unió gazdaságára. A dollárt nem csak ez, hanem az amerikai hozamok is erősíthetik, s jobban teljesíthet a többi biztonságos menedéknek tekintett devizánál is (ilyen például a japán jen és a svájci frank). A Bank of America elemzői jóval optimistábbak egyébként az átlagnál az amerikai gazdaság kilátásait illetően, és jóval pesszimistábban ítélik meg az európait. Az Egyesült Államok GDP-növekedése idén elérheti a 6,5 százalékot idén, jövőre pedig az 5 százalékot, míg az eurózónában ez alig 3 és 3,4 százalék lehet.
A nagy különbség nem meglepő, ha a gazdaság élénkítése érdekében elfogadott mentőcsomagok nagyságát nézzük - írják a szakértők.
A most elfogadott 1,9 billió dolláros élénkítőcsomag hasonló nagyságú, mint a tavalyi, de ezt már egy fellendülőben lévő gazdaság kapja. Ráadásul arra számítanak, hogy az év második felében egy további, 2-4 billió dolláros, több éves infrastruktúrafejlesztési programot is elfogadnak, és ez azzal járhat, hogy a jövő évi növekedés még nagyobb lesz. Ezzel az amerikai költségvetési ösztönzőcsomagok értéke nem kevesebb, mint 6-szor akkora lesz, mint az Európai Helyreállítási Alap a GDP arányában, és jelentősen meghaladja bármely G10 országét. De nem csak azt, hanem a Trump-kormányzat összes olyan élénkítő lépését, amelyet adócsökkentésekkel sikerült elérni.
Többet fognak költeni és hamarabb
Az élénkítőcsomagok nagysága mellett a lakosság átoltásának a sebessége is az amerikai gazdaság mellett szól. Az Atlanti-óceán túlpartján már a lakosság 25 százalékánál járnak, szemben az európai 7 százalékkal, így a tervek szerint jó 3 hónappal hamarabb nyithatják újra a gazdaságot. Ez a három hónap kritikus, mivel azt jelenti, hogy az Egyesült Államokban már a nyári szezon előtt megindulhat az élet, amely ha Európában nem sikerül, akkor a turizmus kiesése miatt drasztikus következménnyel járhat sok országban. A mostani előrejelzések szerint egyébként a turisztikai bevételek nagysága duplázódhat tavalyhoz képest az EU periféria országaiban, de a 2019-es szintnek így is csak a fele lehet.
Szintén az amerikai gazdaságot erősítő tény, hogy az amerikai fogyasztók sokkal többet takarítottak meg a járvány alatt, mint az európaiak. Így az újranyitáskor várhatóan többet is kezdenek majd költeni, ami lendületet adhat a gazdaságnak. Az amerikai háztartások megtakarítási rátája a járvány előtti 7 százalékról a lezárások alatt 20 százalékra emelkedett, Európában ez 12-ről 15 százalékra növekedett.
A befektetési bank szerint a történelmi példák azt mutatják, hogy ha a fellendülések idején az amerikai gazdaság jobban teljesített, akkor az rendszerint a dollár árfolyamában is megmutatkozott, különösen az eurózónával és az euróval szemben. Így most is erre lehet számítani.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!