Negyedik napja folytatódott a rekordsorozat, de többnyire szerény előrelépésekkel. Az euróövezeti fő mutatók napközben többször is veszteségben álltak, mert bizonytalanságot okoztak az Európai Központi Bank (EKB) régóta remélt mennyiségi enyhítéséről kiszivárgott értesülések.

Az ECB várhatóan csütörtökön jelenti be döntését. Piaci értesülések szerint körülbelül 50 milliárd eurónyi állampapírt fog vásárolni havonta - ez nagyjából megfelel az utóbbi időben szerényebb előzetes várakozásnak -, de nem tudni, a kockázatot miként osztja meg az euróövezeti tagországok központi bankjaival, illetve, hogy meddig tarthat a program. A The Wall Street Journal szerint az EKB legalább egy évig vásárol majd, a Bloomberg ügynökség pedig úgy tudja, hogy legföljebb a jövő év végéig, és nem is most, hanem csak márciusban kezdi az enyhítést.

Közben aggasztó felmérések érkeztek az EU-IMF-mentőprogramot ellenző párt erősödéséről a vasárnapi görögországi parlamenti választás előtt. A görögországi hírek felidézték az euróövezeti államadósság-válság évtized eleji emlékét.

Nem sokat segíthettek a tengerentúli piacok sem: a New York-i fő mutatók az európai zárásig keveset mozdultak, miután a friss adatok vegyes képet festettek a lakáspiacról. Az új lakásépítések száma hat és félévi rekordra nőtt decemberben, de az építési engedélyek kiadása ritkult, és a múlt héten az új jelzálogkölcsön-igénylések is visszaestek.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 1,63 százalékos javulással 6728,04 ponton zárt, 2,47 százalékkal az év végi értéke fölött.

Frankfurtban a DAX-30 0,41 százalékos többlettel 10 299,23 ponton, új történelmi csúcson végzett, 5,03 százalékkal magasabban, mint év végén.

Párizsban a CAC-40 0,87 százalékkal 4484,82 pontra erősödött, 4,96 százalékkal meghaladva múlt év végi értékét.

A milánói FTSE MIB-40 1,64 százalékot, a madridi IBEX-35 0,50 százalékot nyert. A zürichi SMI 2,08 százalékot, az athéni ASE tőzsdemutató 2,40 százalékot vesztett.

Varsóban a WIG 20 2,03 százalékkal 2287,86 pontra nőtt, a Mol 2,01 százalékkal 149,90 zlotyra drágult.

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,33 százalékkal, az S&P 500-as 0,66 százalékkal, a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,64 százalékkal volt az előző záróértéke alatt.

Az euró, 1,16 dollár alatt, 0,27 százalékkal többet ért a bankközi piacon, mint kedd este. Svájci frankban, 1 frank alatt, 1,47 százalékkal kevesebbe került.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj kora este hordónként (159 liter) 48,79 dollár volt, 80 centes napi árnyereséggel. A gázolaj ára tonnánként 2,75 dollárral 471,50 dollárra csökkent, a normál benziné gallononként (3,78 liter) 0,0120 dollárral 1,3248 dollárra nőtt az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.

Az arany ára késő délután unciánként (31,1 gramm) 1291,35 dollár volt a kedd esti 1290,95 dollár után azonnali szállításra Londonban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!