Emmanuel Macron francia elnök hétfőn az ukrajnai háborúval kapcsolatos rendkívüli csúcstalálkozón fogadja az európai vezetőket, köztük Nagy-Britannia miniszterelnökét.

A befektetőket fellelkesítette az a lehetőség, hogy Brüsszel megkönnyítheti az országok védelmi költségvetésének növelését, még azok számára is, amelyek súlyosan eladósodtak, miközben az Egyesült Államok megerősíti a NATO-országokkal szembeni követeléseit, hogy növeljék kiadásaikat.

Ennek nyomán, hétfőn hatalmasat ugrottak a vezető európai fegyvergyártó cégek részvényei: német Rheinmetall és a svéd Saab AB 11-11 százalékkal, a brit BAE Systems, az olasz Leonardo és a francia Thales egyaránt több mint 5 százalékkal erősödött

– számolt be róla a Reuters.

Pánik Párizsban: aranyáron vásárolhat magának helyet az Európai Unió

Hétfőn válságülést tartanak Európa vezetői a francia fővárosban. Nagy kérdés, hogy hirtelen mi mindent tudnak felajánlani ahhoz, hogy ott lehessenek az Ukrajna sorsáról döntő megbeszéléseken. A szakértő szerint Európa lépéskényszerben van, különben mindenből kimarad, a rendezés pedig orosz sikereket hozhat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!