Londonban az FTSE 100 index 0,56 százalékos csökkenéssel, a frankfurti DAX 0,01 százalékos emelkedéssel, a CAC 40 index Párizsban 1,01 százalékos csökkenéssel fejezte be a kereskedést. Milánóban az FTSE MIB 0,30 százalékkal végzett alacsonyabban, a madridi IBEX 35 viszont 0,67 százalékkal emelkedett a zárásra.
Kedden elsősorban vállalati eredmények alapján tájékozódtak a tőzsdei befektetők.
Az LVMH luxuscikk forgalmazó cég papírja közel két százalékot esett a harmadik negyedéves bevételi jelentése előtt. A L'Oreal részvénye közel három százalékkal, a Kering közel egy százalékkal gyengült.
Emellett az energiaszektor is alulteljesített a csökkenő olajárak miatt:
- a TotalEnergies több mint négy százalékot,
- a Repsol és az Eni egyaránt két és fél százalékot veszített.
Ezzel szemben a telekommunikációs szektor kiemelkedett a legjobban teljesítők közül:
- az Ericsson részvényei nyolc százalékkal emelkedtek, miután a harmadik negyedéves eredmény meghaladta a becsléseket,
- q Nokia és a Deutsche Telekom nagyjából egy százalékos árfolyamnövekedést ért el.
A világpiaci olajár öt százalékkal esett kedden, miután Izrael eloszlatta a piaci aggodalmakat azzal kapcsolatban, hogy iráni olajtermelő infrastruktúrára készülne csapást mérni.
Mindemellett az IEA is mérsékelte a globális kereslet növekedési ütemére vonatkozó előrejelzését, arra hivatkozva, hogy az OPEC+ termelői csoportban közel rekordszintű tartalékkapacitás áll rendelkezésre, valamint a fő piacokon, például Kínában mérséklődik a kereslet. Hétfőn az OPEC is csökkentette idei és jövő évi keresletnövekedési előrejelzését.
Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj ára 5,27 százalékkal állt alacsonyabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 69,94 dolláron, a Brent ára pedig 73,57 dollárra csökkent 5,02 százalékkal.
Az arany spot ára 0,49 százalékkal emelkedett unciánként 2662,30 dollárra. A dollárindex 103,11 ponton áll 0,07 százalékos csökkenéssel. Az eurót 0,03 százalékkal jegyzik gyengébben 1,0905 dolláron.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!