Rövid idő alatt mintegy 200 milliárd dollárral csökkent a Facebookot birtokló Meta piaci értéke a zárás utáni kereskedésben, miután a társaság bejelentette, első negyedéves eredménye várhatóan elmarad a várakozásoktól a növekvő konkurencia miatt.
Ha az árfolyam nem tér magához a nap végéig, akkor az a mostani lehet a legnagyobb egynapos zuhanás, amit a részvény 2012-es tőzsdei bevezetése óta kénytelen elkönyvelni - írja a Financial Times. Az utolsó ár szerint a papír a 323 záróára után ma 249 dolláron készül nyitni.
Növekszik a verseny a szektorban
Az embereknek elég sok választási lehetőségük van arra, hogy hogyan töltsék el idejüket és az olyan applikációk, mint például a TikTok nagyon gyorsan nőnek - mondta Mark Zuckerberg vezérigazgató az elemzői tájékoztatón. A növekvő verseny viszont nyomás alá helyezheti a Meta hírdetési üzletágát. A rossz hír, amely szerint a Facebook veszít a felhasználók figyelméért vívott harcban ráadásul egy nappal azután érkezett, hogy a Google anyavállalata, az Alphabet reklámbevételeinek várt feletti növekedéséről számolt be.
Miközben a Google könnyedén vette azt az akadályt, amelyet az Apple felhasználói adatok kezelésére irányuló előírásainak szigorítása jelentett, a Meta arra hivatkozott, hogy azok miatt nehezebbé vált a fogyasztók nyomon követése és a hirdetések személyre szabása. Világos a trend, hogy kevesebb a hozzáférhető személyes adat a hirdetések testreszabásához - panaszkodott Zuckerberg a lap szerint.
A befektetők amúgy is elég ideges idén a nagy technológiai cégek részvényeivel kapcsolatban, a Fed készülő kamatemelései és ezek növekedési kilátásainak romlása miatt a Nasdaq januárban a koronavírus járvány kirobbanása óta legrosszabb hónapját zárta.
Nem szerepel jól a szektor
Múlt hónapban a Netflix zuhant akkorát, amire 10 éve nem volt példa, miután az előfizetői számának növekedésére adott előrejelzése nem érte el az előzetesen vártat. A Paypal keddi, várakozásoknál gyengébb keddi gyorsjelentését követően zuhant 25 százalékot, piaci értéke 51 milliárd dollárral csökkent rövid idő leforgása alatt. A zeneappot kínáló Spotify szerdán szintén csalódást okozó előrejelzéssel állt elő előfizetői számának várható alakulásáról, első reakcióként a zárás után kereskedésben 23 százalékkal zuhant a részvények ára, majd visszakapaszkodott 10 százalékos mínuszba.
A Meta közlése szerint 2022 első negyedévében bevételei 27-29 milliárd dollár között alakulnak majd, ami alig 3-11 százalékos növekedést jelentene az egy évvel korábbihoz képest. Az elemzők 30,3 milliárd dollárt vártak az S&P Capital IQ adatai szerint, s ez lesz történelme leglassabb bővülését hozó periódusa. A cég tavalyi utolsó negyedévének profitjára rányomta bélyegét az a masszív beruházás, amit a metaverzum fejlesztésekbe ölt a cég és a virtuális valósággal összefüggő egyéb fejlesztések vitték a pénzt.
A cég aktív felhasználóinak száma stagnált a negyedévben, a történelem során először, 2,91 milliárdon fő maradt, míg az elemzők 3 milliárd főre számítottak. Ráadásul az aktív napi felhasználók száma 1,93 milliárd főről 1,929 milliárdra csökkent. Ez ugyan nem tűnik arányaiban nagy visszaesésnek, de a cég történetében ez az első negatív adat ebben a vonatkozásban. Kedvezőtlenül befolyásolta a cég bevételeit, hogy alkalmazásaikon belül az emberek érdeklődése inkább a rövidebb videók irányába fordult, a TikTok versenytárs Reels ugyan jól teljesít, de az innen származó bevételek alacsonyabbak. Ráadásul a Facebook egyre nehezebben tudja magához vonzani a fiatalabb, tinédzser felhasználókat, s eközben a személyes adatok kezelésével és a moderációs elvekkel kapcsolatos problémák folyamatosan rontják hírnevét.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!