Hétfőn reggel nem ugrottak még rá a spekulánsok a forintra, enyhén esett az árfolyam. A pénteki események tükrében viszont ingadozhat is a kurzus. Véget ért ugyanis a múlt hét végén a forint stabil erősödése. A 410 és 415 forint közötti euró csütörtökig maradt, ezt követően átlépte az árfolyam a kritikus 410-es szintet lefelé, és azonnal beindultak a spekulánsok. Pénteken már hektikusan mozgott az árfolyam, 415 fölött és 408 alatt is járt az euró ára. 

"A pénteki kereskedésben igen nagy utat járt be a forintárfolyam, végül viszonylag erős szintet tudott zárni. Az euró-forint grafikonján a 409,70-es szintre érdemes figyelni, amennyiben tartósan le tudná törni a jegyzés, folytatódhatna a csökkenés a 400-as szint irányába, előtte 405-nél húzódik egy gyengébb támasz" - írta ma reggel az Equilor.

Hétfőn reggel a nyitás után a gyengülés irányába mozdult el a forint. Az eurót 410,5 körül jegyezték, vagyis technikai értelemben az erősödésnek egyelőre nincs esélye. A dollár 416-417 forint között ingadozott, a svájci frank 417-418 körül volt a kereskedés érdemi elindulása utáni első percekben. 

Komolyabb mozgást az árfolyamban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) holnapi kamatdöntése, illetve az azt követő elemzői tájékoztató okozhat. "Az MNB várhatóan nem változtat az alapkamat mértékén, de a korábban bejelentett kamatváltoztatásokról akar bővebb információkat szolgáltathat. Az elemzők szerint nem várható a kamatfolyosó módosítása, az egyhetes irányadó kamat és az alapkamat mértéke továbbra is eltérhet egymástól" - közölte a KBC Equitas. 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!