Továbbra is a korábban soha nem látott mélypontok közelében tartózkodik a forint. A stooq.com devizaárfolyamok mozgását bemutató oldal szerint eurót szerdán, nem sokkal reggel 7 óra előtt 429,30 forinton jegyezték, ez alig marad el a keddi 429,99 forintos rekordalacsony árfolyamtól. Ez egyben azt is jelenti, hogy az év eleje óta több mint 16 százalékkal gyengült az euróhoz képest. 

A dollár 442 forintba került szerda reggel, ez is csak kevéssel marad el a 443 forint feletti csúcstól, amely szerda este alakult ki, ugyanis a jegyzés 443,6 forintnál is járt. Az amerikai devizával szemben január óta több mint 36 százalékkal értékelődött le a forint. 

Az elemzők szerint a forintnak az uniós pénzekről szóló megállapodás adhatnak erőt, de ez az egyezség még nem született meg. Így nincs, ami meggátolja a forintzuhanást. A szakértők egyre gyakrabban beszélnek arról, hogy az euró akár tartósabban 430 forint fölött maradhat. 

A forint teljesítménye bőven elmarad a régiós devizákétól. Az euróval szemben a lengyel zloty csak közel 6 százalékkal gyengült, közben a román lej 0,2 százalékkal és a cseh korona pedig 1,3 százalékkal erősödött. A dollárhoz képest a régiós devizák 16-24 százalékkal gyengültek.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!