Továbbra is állnia kell az ütéseket a forintnak, csütörtök délben a 395-396 közötti sávban kereskednek az euró-forinttal. A jelek szerint a szerda késő délutáni lendület (amikor 396-ról percek alatt 393,6-ig erősödött a hazai deviza az euróval szemben) csak ideiglenes volt. 

A csütörtöki gyengülésnek több oka lehet:

  • a szerda esti Fed kommunikáció óta inkább erősödik a dollár az euróval szemben, ez pedig hátrányos a feltörekvő piaci devizáknak, jelenleg közel egy hónapos csúcson van a zöldhasú
  • csütörtökön a KSH lefelé módosította a májusi külkereskedelmi adatokat, az egyenleg 145 millió euróval kisebb többletet mutatott az első becslésben szereplőnél
  • a kormány csökkentette az idei növekedési prognózist. Varga Mihály pénzügyminiszter tegnap elmondta, hogy idén 1,8-2,2 százalékos lehet a növekedés, a korábbi várakozás 2,5 százalékos volt. Az ezzel kapcsolatos kockázatokat, közte a költségvetési hiánnyal kapcsolatos aggodalmakat itt elemeztük.
Az euró-forint árfolyammozgás az elmúlt 3 napon

Nehezebb érveket találni, hogy mi erősíthetné a forintot. Kellene hozzá fordulat az euró-dollár kurzusban, de a Federal Reserve szerdai üzenete, amely a kamatvágás szeptemberi kezdetét erősítette meg, egyelőre nem hoz dollárgyengülést.

Bár az euró-dollár érdekes is lehet a következő napokban, ha a piac amerikai kamatvágást elkezdi árazni, közben pedig „melléteszik”, hogy a szerdai adatok szerint az euróövezet inflációja váratlanul gyorsult, ami óvatosabbá teheti az Európai Központi Bankot a következő kamatdöntő ülésén. 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!