Az euró árfolyama a reggel hét óra előtt jegyzett 369,82 forintról 370,05 forintra erősödött 18 órára, napközben 369,10 forint és 371,10 forint között mozgott.

A frank jegyzése a reggeli 377 forintról 378,51 forintra emelkedett, a dollár 338,23 forintról 339,95 forintra drágult.

Az euró jegyzése a reggeli 1,0934 dollárról 1,0888 dollárra gyengült.

Forinterősödés: itt a nagy lehetőség

 

Hónapok óta stabil a forintárfolyam, kérdés, hogy egyensúlyi árfolyamához ért-e, vagy egy nagy szint tankönyvi megugrására készül a forint, ami még egy komolyabb erősödést is hozhatna.

 

Tavalyi mélyrepülés után a forint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatemelése, és egyéb rendkívüli, a forint stabilitását támogató intézkedései után az árfolyam megfordult, és erősödő trendbe került.

 

Egy euróért a legrosszabb időszakban több mint 430 forintot kellett adni, míg áprilisban ez az érték már csak 370 volt.

 

Ezzel a forint az év egyik legnagyobbat erősödő valutája lett, a tavalyi gyengülést lényegében kompenzálta is. Azonban az előző két év gyengülését, különösen a 2020-as járványévét nem, és a 370-es szintnél bele is ütközött egy ellenállásba, mivel a járvány idején ez jelentette a forint számára a legalacsonyabb értéket, melyet többször el is ért akkor, de onnan mindig erősödni kezdett. 

Nincs alja a török lírának, csak az MNB módszere menthetné meg

Ismét szabadesésben a török líra, miután az új elnök által vezetett jegybank megtette az első lépést, de a piac kicsinek tartotta a kamatemelést. A forint múlt nyári stabilizálásának módszere a líra esetében akár a líra esetében is beválna. Bővebben >>>

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!