A hatalmas technológiai rally végét nem is, de a régóta esedékes korrekció kezdetét már vélik felfedezni az elemzők abban az eladási hullámban, amely pénteken söpört végig az amerikai technológiai szektor részvényeinek nagyágyúi között.
A Financial Times szerint a legnagyobb cégek részvényeinek (Apple, Amazon, Facebook Netflix, Alphabet/Google) árfolyama átlagosan 4 százalékot esett pénteken, ami 140 milliárd dollárral csökkentette azok piaci kapitalizációját.
Kapcsolódó
Önmagában egy ekkora esés nem szokatlan a piacon, különösen igaz ez az átlagnál volatilisebben viselkedő technológiai szektorra. A kiemelt inkább annak köszönhető, hogy sokan úgy vélik, az utóbbi időben már feszültté váltak az árazások a szektorban (lefordítva nagyon drágák lettek a részvények a cégek teljesítményét mérő különböző mérőszámok alapján) még akkor is, ha a szektor az első negyedéves jelentések alapján jól teljesít.
A technológai részvények eddig az egyik legnagyobb húzóerőt adták idén az amerikai részvénypiacon. Az S&P 500-as részvényindex 8,7 százalékot emelkedett idén, s eközben annak technológiai cégeket tömörítő alindexe közel 22 százalékot.
A most elindult korrekció a technológiai szektorban már régóta esedékes volt, s ezen a héten is folytatódhat - mondta a lapnak Michael Wilson, a Morgan Stanley részvénystratégája. Ő azonban meg lenne lepve, ha ez jelentené a végét a nagy hossznak, tekintve az erős eredményeket. Michael AAron, az SSGA stratégája szintén egészséges korrekciónak hívta a jelenséget. Peter Kenny, a Global Markets Advisory szakértője szerint viszont a következő hetekben folytatódhatnak az eladások. Ő úgy látja, a szektor részvényei továbbra is kifejezetten drágák a többi papírhoz képest.
A csütörtöki csúcson az S&P Global Market Intelligence adatai szerint a technológiai szektor átlagos P/E (árfolyam/nyereség) mutatója a következő 12 hónapra várt eredményekkel 19-es volt, tavaly nyáron ez az érték még csak 16-on állt.
A Bloombergnek nyilatkozó szakértők eközben arra hívták fel a figyelmet, hogy most inkább egyfajta rotáció tapasztalható a piacon. Azaz miközben a befektetők eladnak a technológiai szektorban, más szektorokban vásárolnak. Szerintük e folyamat előző körének volt köszönhető a szektor április közepétől tapasztalt jó teljesítménye is, két hónap alatt 10 százalékkal emelkedett csütörtökig a Nasdaq 100-as index értéke.
Ez leginkább annak volt köszönhető, hogy a befektetők elkezdtek kiábrándulni a Trump-rallyból, korábban ugyanis az új elnöktől várt adóreformok és fiskális élénkítés hajtotta felfelé a részvénypiacot. Mivel ezek megvalósulása ha elhalni nem is, de késlekedni látszik, olyan szektort igyekeztek találni, ami ettől független és jó eredményeket produkál. Ez pedig a technológiai volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!