A tavalyi év hasomló időszakéhoz képest 93 százalékos volt a visszaesés a szállított utasok számában a Wizz Airnél, így a fapados légitársaság mindössze 707 ezer utast szállított a lezárások miatt leginkább sújtott április-júliusi időszakban - derül ki a társaság frissen közzétett gyorsjelentéséből. A cég vaskos veszteséget termelt ebben a negyedévben, ami amiatt, hogy a pénzügyi éve letér a naptári évtől, az első negyedévnek számít.
A nettó veszteség 108 millió euró lett, tavaly ugyanebben az időszakban még 72,4 millió eurónyi nyereséget sikerült elérni. Az, hogy mínuszos lett a negyedév nem lepett meg senkit, hisz a Covid-19 járvány miatti lezárások, illetve a fertőzésveszélytől való félelem miatt az egész iparágnak komoly visszaesést kellett elszenvednie. A mínusz azonban kisebb lett az elemzők által vártnál, s ami pozitívum, hogy EBITDA soron 8,9 millió eurós pluszt sikerült felmutatnia a cégnek.
Kapcsolódó
Ez azt jelzi a befektetők számára, hogy rövidtávon képes volt még így is alaptevékenységét tekintve nyereségesen működnie a cégnek. Váradi József vezérigazgató a Bloombergnek adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy jelenleg cash-semleges üzemmódban van a cég, azaz a működésükkel nem égetnek készpénzt. A negyedév végén egyébként a jelentés szerint a cég 1,58 milliárd eurónyi készpénztartalékkal rendelkezett.
Rázós lesz a talpra állás
A cég árbevétele jól tükrözte az utasszám visszaesését, alig 90 millió euró lett az egy évvel korábbi 690 millió euró után. Június végén már a Wizz Air kapacitásainak 70 százaléka üzemelt, ami nagy visszatérés a negyedév 11,5 százalékos átlagához képest. A következő időszakban a cég arra koncentrál, hogy felfuttassa tevékenységét úgy, hogy közben az utasok és a személyzet egészsége a lehető legnagyobb védelmet élvezze. Ahol szükséges, ott lépéseket tesznek a forgalom élénkítése érdekében.
A menedzsment reméli, hogy a járvány utáni strukturális változásokból győztesként kerülhet ki a cég. Ugyanakkor a jelentéshez csatolt prezentáció szerint tekintve a Covid-19 járvány miatti bizonytalanságokat, nem lenne praktikus pontos előrejelzéseket adniuk a cég idei várható teljesítményére vonatkozóan. Váradi a Reutersnek elmondta, hogy az iparágban meglehetősen rázós talpra állásra számít, s ez inkább lesz egy hullámvasúthoz hasonlítható a rendszeresen visszatérő lezárásokkal. Ez utóbbira jó példa az, hogy az Egyesült Királyság a napokban ismét karantén kötelezettséget vezetett be a Spanyolországból az országba utazókra.
A részvényesek nem fizetnének Váradinak
A cég nemrég azzal került be a hírekbe, hogy több részvényesi csoport is kérte, ne fizessék ki Váradi Józsefnek a március végén zárult tavalyi év utáni jelentős összegű, mintegy 188 millió forintra rúgó bónuszát. A cég ugyanis szerintük nem teljesítette tavalyi célkitűzéseit, s a válság alatt állami támogatást is igénybe vett és megvált több, mint ezer dolgozójától elmondásuk szerint.
A piac jól reagált a jelentésre, a részvények árfolyama 4 százalékkal emelkedett a londoni tőzsdén a délelőtti kereskedés folyamán.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!