Elkezdődött az OTP Bank sajtótájékoztatója, közvetlenül a pénzintézet közgyűlése után. Itt is elhangzott, a bank hivatalos várakozása a magyar GDP növekedésre idén 2,5 százalék. Kockázatok persze vannak, negatívan befolyásolhatja a növekedést a vámháború, pozitívan viszont az, ha az ukrajnai háborús helyzetben sikerül előrelépni a rendezés felé.
Csányi kapott kérdéseket a különadókról, itt elhangzott, a Bankszövetség egyeztet a kormánnyal, hogyan lehetne az extra tételeket csökkenteni, mert az előbb utóbb a szektor versenyképességét leronthatja.
Csányi Sándor elmondta, három évvel előrehozta a vezérigazgatói pozíciója átadását, eredetileg azt csak a 75. életéve betöltésekor tervezte.
Az Economx kérdésére az OTP első embere azt válaszolta, az egy évvel ezelőtt beígért (rekord nagyságrendű) akvizícióval kapcsolatban nincs felhatalmazása nyilatkozni, így nem lehet tudni, hogy túllicitálták-e az OTP ajánlatát, vagy más történt. Sőt azt sem nyilvános, hogy még folyamatban van-e a szóban forgó bank eladása, vagy sem. De most is van csőben akvizíciós célpontja az OTP-nek, de erről sem bocsátkoztak részletekbe a bank vezetői. A helyzet az, hogy tőke lenne akvizícióra, célpont viszont kevésbé – sajnálkozott Csányi Sándor.
Aki az egyéb pozícióiról nem kíván lemondani, marad alelnök a Molnál, az MLSZ-nél pedig május 9-én lesz közgyűlés, a futball világában Csányi Sándor most arra készül, hogy több feladata, teendője lesz a nemzetközi futballban.
„Nagy megtiszteltetés, hogy átvehetem az OTP Bank vezérigazgatói feladatait. Ezzel egy már kipróbált és bevált működés emelkedik magasabb intézményi szintre, hiszen 2023 óta az OTP Bank Executive Steering Committee-jének (operatív vezetői bizottság) elnökeként én felelek az operatív működést érintő döntések jelentős részének koordinációjáért. Arra számítok, hogy vezérigazgatóként hozzá tudok járulni a hatékony működéshez szükséges még gyorsabb és még jobb minőségű döntéshozatalhoz, hiszen mostantól jobban eloszlik a stratégiai és az operatív irányításra szánt vezetői figyelem” – mondta Csányi Péter az OTP Bank közgyűlésén a vezérigazgatói kinevezéséről.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót