További, mintegy 51 milliárd eurónyi friss tőke bevonására kényszerülhetnek az európai bankok az ECB stressztesztjei nyomán, amelynek eredményeit várhatóan október 17-én teszi közzé az Európai Központi Bank. Ez derül ki a Golmdan Sachs frissen közzétett felméréséből, amelynek során 125 intézményi befektetőt kérdeztek meg világszerte.

A felmérésben résztvevők úgy vélik, hogy a vizsgálatban résztvevő összesen 130 európai bank közül kilenc nem fog megfelelni az előírt tőkekövetelményeknek. A Reuters beszámolója szerint a Goldman felmérése olasz, német, osztrák, portugál és görög bankok esetében számít arra, hogy azok további tőkebevonásra kényszerülnek.

Az ECB november negyedikén veszi át mintegy 130 európai bank felügyeletét, a stressztesztet ennek előkészületeként hajtják végre. A Reuters beszámolója szerint különösen fontos lehet, hogy annak eredményei összhangban legyenek a piaci várakozásokkal, s ne jusson olyan sorsra, mint a korábbi, 2010-ben és 2011-ben végzett stressztesztek. Annak eredményeit ugyanis megkérdőjelezték a piaci szereplők, azok ugyanis jóval alacsonyabb tőkehiányt állapítottak meg az eurózóna pénzintézeteinél, mint amennyire valójában szükségük volt.

A Goldman hasonló felmérésében tavaly októberben ügyfelei átlagosan 21 milliárd euróra tippelték a bankok pótlólagos tőkeigényét, igaz, ez a szám a decemberi felmérésben már 75 milliárd euróra emelkedett . A mostani 51 milliárd eurós becsült igény meglehetősen magas, hiszen időközben az érintett pénzintézeteknek már mintegy 47 milliárd eurónyi friss forrást sikerült bevonniuk. A stressztesztbe vetett bizalom időközben nőtt a befektetők körében, míg tavaly októberben a megkérdezettek 70 százaléka vélte úgy, hogy annak eredményei megbízhatóak, addig ez az arány mostanra 89 százalékosra emelkedett.

A válaszadók háromnegyede szerint a stresszteszt eredményeinek közzététele végső soron pozitív hatással lesz majd az európai bankok részvényeinek árazására, s azok a jelentés után felülteljesíthetik a részvénypiac egészét. A Reuters emlékeztet arra, hogy az elmúlt években az európai bankrészvények rendre alacsonyabb értékeltség mellett forogtak a tőzsdén, mint amerikai társaik.

A tudósítás a tőkeemelésre leginkább esélyes bankok közül az olasz Monte Dei Paschi-t, a német Commerzbankot, a portugál BCP-t nevesíti, valamint három görög bankot, a Piraeus Bankot, az Eurobankot és az Alpha Bankot. Arról, hogy mely osztrák pénzintézeteknél lehet szükség további tőkeemelésre, a jelentés nem tesz említést.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!