Újra kockázatvállalóbbá váltak a befektetők és csökkentették a készpénzkitettségüket, annak ellenére, hogy pesszimistábbá váltak a világgazdaság és a vállalati profitok növekedési kilátásaival kapcsolatban - derül ki a Bank of America Merrill Lynch friss alapkezelői felméréséből. A 219, összesen 630 milliárd dollár befektetéséért felelős 219 szakértő körében jelentősen, nettó 28 százalékról nettó 17 százalékra csökkent azok aránya, akik felülsúlyozták a készpénzt az általuk kezelt portfóliókban. Így a kezelt vagyonon belül átlagosan 4,5 százalékra esett a készpénz aránya a decemberi 5 százalékról, ez az elmúlt hat hónapban mért legalacsonyabb érték.

A befektetők több, mint kétharmada szerint a részvények felül fogják teljesíteni 2015-ben az összes többi eszközosztályt. Ennek megfelelően nettó 51 százalék felül is súlyozza a részvényeket a kezelt portfóliókban. Ez ugyan egy százalékponttal alacsonyabb az előző havi értéknél, azonban még mindig a harmadik legmagasabb érték az elmúlt egy év során.

A portfóliómenedzserek nettó 24 százaléka ennek megfelelően felülsúlyozza az amerikai részvényeket, decemberben még csak 16 százalékos volt ez az arány. Ugyanakkor óvatosságra intő jel lehet, hogy eközben már nettó 75 százalékuk van azon a véleményen, az amerikai részvények túlértékeltek, ez a legmagasabb arány a felmérés 2001 óta tartó történetében. Az ingatlanpiaci befektetéseket felülsúlyozó szakértők aránya nettó 9 százalékra emelkedett. Eközben csökkent a kötvényeket alulsúlyozók aránya is.

Mire fel a nagy jókedv?

A nagy kockázatvállalási kedv kissé meglepő a befektetők gazdasági kilátásokat illető derűlátása fényében. Nettó 51 százalékuk szerint ugyan a világgazdaság növekedni fog idén, azonban decemberben még 60 százalékos volt ez az arány. Egye felfokozottabbnak tűnnek az ECB lazítási programjával kapcsolatos várakozások. Nettó 72 százalék szerint az ECB már az első negyedévben elkezdi kvantitatív lazítási programját, a Fed részéről viszont most a harmadik negyedév látszik a legvalószínűbb időszaknak az első kamatemelések megtételére, decemberben a többség még a második negyedévre tette ezt az időpontot.

Az alacsony olajár és a jegybanki stimulusokba vetett hit a jelek szerint elegendő ahhoz, hogy a globális gazdaság növekedésére vonatkozó pozitív várakozások és a befektetői bizalom fennmaradjanak - mondta Michael Hartnett, a BofA Merrill Lynch vezető befektetési stratégája. Az ECB várható élénkítési programja miatt a jelek szerint konszenzus alakult ki a tekintetben, hogy Európa az a régió, amelyet felül kell súlyozni a következő évben. Azonban az európai részvények eközben sérülékenyek maradhatnak a régión kívül érkező negatív sokkokra - tette hozzá Manish Kabra, a befektetési bank európai részvény- és kvantitatív stratégája.

A részvényimádat nagyobb, mint a félelem

A részvények iránti kitettség annak ellenére áll magas szinten, hogy a befektetők aggódnak a vállalati eredmények és profitmarzsok miatt. A válaszadók nettó 8 százaléka szerint a globális vállalati profitmarzsok csökkenhetnek a következő 12 hónap során, s nettó 46-ról 38 százalékra csökkent azok aránya, akik szerint a vállalati profitok emelkedhetnek az előttünk álló évben.

A befektetőknek csak egy nagyon kicsi hányada van azon a véleményen, hogy az eredmények szintjén 10 százalékot meghaladó bővülésre lehet számítani, nettó 53 százalék szerint ennek kicsi a valószínűsége. Itt is az amerikai vállalatok tűnnek a legvonzóbbnak, nettó 41 százalék szerint az ő profitkilátásaik a legjobbak.

Hiába olcsó az olaj és az energia, nem szerettek bele

A profi pénzügyi szakemberek ugyan látnak fantáziát az olajban és az energetikai szektorban, azonban a jelek szerint még túl korainak érzik, hogy rá is mozduljanak. Nettó 45 százalékuk szerint az olaj a nagy áresés után alulértékeltté vált, s ez hat éve a legmagasabb arányt jelenti. Eközben nettó 30 százalékuk szerint az energetikai szektor cégeinek részvényei tekinthetőek a leginkább alulárazottnak.

Ugyanakkor az allokáció az olaj és az energetikai szektor irányában alacsony maradt. Nettó 22-ről 25 százalékra nőtt a szektort alulsúlyozók aránya. Bár az árupiaci termékek iránti kitettség nőtt egy kicsit, azonban nettó 24 százalék még mindig alulsúlyozza azokat portfólióiban.

Szenvednek a feltörekvők

A kínai gazdasági növekedéssel kapcsolatos aggodalmak nyomán egyre borúsabbá válik a feltörekvő piaci részvények iránti bizalmatlanság. Nettó 13 százalékuk alulsúlyozza a régió részvényeit, decemberben még halvány felülsúlyozás volt tapasztalható. Ráadásul nettó 17 százalék úgy nyilatkozott, hogy a következő egy évben ez az a régió, amelyet leginkább alul kíván súlyozni a kezelt portfóliókban. Nettó 41 százalék szerint a következő 12 hónapban lassulni fog a kínai gazdaság növekedése.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!