A múlt heti emelkedéssel az S&P 500-as index értéke immár 20 százalékkal áll magasabban az október eleji mélypontoknál. Az emelkedést a vegyes negyedik negyedéves eredmények, a javuló amerikai makroadatok és a javuló európai likviditási helyzet támogatják, az árfolyamok tavaly augusztus óta nem látott szinteken járnak. S eközben megérkezett az év végi indexértékre adott első megemelt előrejelzés is a Credit Suisse részéről. A félelem index, a VIX eközben hét hónapja nem látott mélypontra süllyedt.
A piaci szereplők részéről felmerülhet a kérdés, ugyanaz a jelenség játszódik-e le, mint 2010 nyarán, a Fed második kvantitatív lazítási körének bejelentése utána, mikor a rally második nagy köre beindult a 2009. tavaszi mélypontokat követően. Andrew Garthware, a Credit Suisse optimista elemzőjének véleménye szerint több körülmény is támogatja a részvényárfolyamok emelkedését. Az ECB által beindított likviditási pumpa, amelyet az LTRO jelent (hosszútávú refinanszírozási ügylet) elegendő mennyiségű likviditást juttatott a kiszáradt európai bankrendszerbe. A héten a három hónapos Libor már kilencedik napja zuhant folyamatosan, s ez azt jelzi, hogy az európai bankrendszer fürdik a pénzben.
Eközben az amerikai gazdaság erősebbnek tűnik, mint korábban gondolták, s a régóta pangó amerikai lakáspiac is életjeleket adott, a használt lakás eladások 11 hónapos csúcsra jutottak a múlt heti adatok szerint. Eközben Kínában, ahol a feldolgozóiparból aggasztó jelek érkeztek, a hatóságok jelt adták annak, hogy hajlandóak a monetáris lazításra a bankok tartalékképzési kötelezettségeinek enyhítésével.
Ahogy az árfolyamok egyre közelebb kerülnek év végi célárfolyamainkhoz fel kell tennünk magunknak a kérdést: Mi változott? Mehetnek-e tovább az árak? - írta elemzésében a Credit Suisse stratégája. A válasza pozitív, s 1400 pontra emelte korábbi 1340 pontos év végi célárát az S&P 500-as indexre. Ennek ellenére a Credit Suisse nem súlyozza felül portfólióiban a részvényeket, hivatkozva arra, hogy egy a korábban vártnál mélyebb európai recesszió veszélye még mindig ott van a pakliban, mint ahogy az amerikai lassulás kockázatai sem elhanyagolhatóak.
Vannak szkeptikusok is
Nicholas Colas, a ConvergEX Group vezető stratégája szerint a mostani rally törékeny lehet, még nem volt igazi tesztje az emelkedésnek. Néhány aggasztó hír Európából, vagy egy rossz adat a globális gazdaságról gyors negatív fordulatot eredményezhet a piacon. Görögországban még mindig csak tárgyalnak a hitelezőkkel a leírások nagyságáról, megegyezés nincs, holott azt már péntek estére ígérték. A figyelem most az eurózónás pénzügyminiszterek hétfői találkozójára irányulhat, s arra, hogy a tagállamok és az IMF mit mond a tárgyalásokról.
Bizalmi alapú ez a rally - mondja Colas - de sok fájdalmas esemény még előttünk áll. A görög csőd biztosnak tűnik, erre mindenki számít, de még nem történt meg. Az amerikai gazdaságon kívül a világgazdaságban is számos kockázat ott van még. A Kínai feldolgozóipari aktivitás várhatóan januárban már harmadik hónapban esést mutathat. A Baltic Dry index, a teherszállítási kapacitások árfolyamát mérő mutató hároméves mélyponton tartózkodik. Más aggasztó jelek is érkeznek máshonnan. A 10 éves amerikai államkötvények hozama leragadt 2 százaléknál, amely azt jelzi, a kötvénypiac nem áraz nagy fellendülést, s sokszor ez a piac jobban jelzi a folyamatokat, mint a részvények. - mondta Colas. Ha valóban erőre kapna a gazdaság, arra a 10 éves hozamának emelkedése jó jel lenne.
Jelentések, adatok és a Fed - ez a menü a hétre
Hétfőn kezdődik a jelentési szezon hagyományosan hektikusabb két hetes időszaka. Hétfőn jelent a Texas Instruments és a Halliburton. A további vállalati jelentések és a Fed ülés a kamatkilátások közlésével együtt meghatározhatják a piac irányát.
Kedden a Fed döntéshozói idei első ülésüket kezdik, a Nyílt Piaci Bizottság közleményével és döntésével szerdán áll a nyilvánosság elé. A héten érkeznek a decemberi folyamatban lévő lakáseladási adatok. Csütörtökön a heti munkanélküli segélykérelmek mellett a decemberi tart fogyasztási cikk értékesítések és a decemberi új lakás eladási statisztikák borzolhatják a kedélyeket. Pénteken az amerikai negyedik negyedéves GDP adat első olvasatát közlik s a Michigan Egyetem fogyasztói hangulatindexét.
A vállalati front azonban szintén fontos lesz. Kedden az Apple, a DuPont, a Johnson & Johnson, a McDonald's jelent. Szerdán a Boeing, a ConocoPhillips és a United Technoligies adatai érkeznek, csütörtökön a a 3M, az AT&T és a Starbucks lesz soron, pénteken a Chevron és a Procter & Gamble.
Nap | Óra* | Ország | Bejelentés | Időszak | Előző | Várakozás |
január 23. | 08:45 | Franciaország | üzleti bizalom | január | 94,00 | 95,00 |
16:00 | eurózóna | fogyasztói bizalom | január | -21,1 | -21,4 | |
Japán | alapkamatdöntés | 0,10% | 0,10 | |||
január 24. | 09:30 | Németország | feldolgozóipari PMI | január, V | 48,40 | 49,00 |
10:00 | eurózóna | feldolgozóipari PMI | január, V | 46,90 | 47,20 | |
11:00 | eurózóna | új ipari megrendelések, év/év | november | 1,60% | -2,7 | |
január 25. | 01:50 | Japán | külkereskedelmi mérleg | december | 537,9 milliárd jen | -376,5 milliárd jen |
10:00 | Németország | Ifo-index, üzleti hangulat | január | 107,20 | 107,50 | |
10:00 | Németország | Ifo-index, jelenlegi várakozások | január | 116,70 | 116,80 | |
10:00 | Németország | Ifo-index, várakozások | január | 98,40 | 99,00 | |
10:30 | Nagy-Britannia | GDP-változás, év/év | IV.n.-év, E | 0,50% | 0,80 | |
10:30 | Nagy-Britannia | GDP-változás, negyedév/negyedév | IV.n.-év, E | 0,60% | -0,1 | |
16:00 | USA | függő lakáseladások | december | 6,90% | ||
18:30 | USA | alapkamatdöntés | 0,25% | |||
január 26. | 14:30 | USA | tartós javak megrendelése | december | 3,80% | 200,00% |
16:00 | USA | újlakás-eladások | december | 315 ezer | 320 ezer | |
január 27. | 01:30 | Japán | infláció, év/év | december | -0,5% | -0,2 |
09:00 | Svájc | KOF vezető indikátor | január | 0,01 | -0,1 | |
14:30 | USA | GDP-változás, annualizált | IV. n.-év, E | 1,80% | 3,00% | |
14:30 | USA | GDP árindex | IV. n.-év, E | 2,60% | 1,90% | |
14:30 | USA | személyes fogyasztás | IV. n.-év, E | 1,70% | 2,40% | |
16:00 | USA | Michigan Egyetem bizalmi indexe | január, V | 74,00 | 74,00% | |
*magyar idő szerint, V=végleges, E=előzetes | ||||||
Forrás: DailyFX |
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!