Az államtitkár azt követően nyilatkozott, hogy a hírügynökség szerdán azt írta: a kormány devizakötvény kibocsátásnak lehetőségét jelezte. A Nemzetgazdasági Minisztérium ugyanis a Reutersnek megerősítette a múlt csütörtökön közölteket, amelyek szerint a kormánynak szándékában áll nemzetközi piacokon devizakötvényt kibocsátani, mivel a lejáró államadósság miatt fellépő finanszírozási igény biztosítására a forintpiac túlzott megterhelésének elkerülése érdekében célszerű a devizában történő államkötvény-kibocsátás is. Akkor a minisztérium jelezte: az év hátralevő részében a devizakibocsátás az IMF/EU-tárgyalások alakulásának a függvénye.

Pleschinger Gyula most azt mondta: a kormány nem tervezi, hogy az idén devizakötvényt bocsát ki. Hozzátette ugyanakkor, hogy "ez a közlemény nyilvánvalóan tükrözte azt, hogy világos, hogy nem fogjuk valamennyi lejáró devizaadósságunkat forintkibocsátással fedezni".

Az államtitkár egyben jelezte: az Államadósság Kezelő Központ decemberben közli jövő évre vonatkozó kibocsátási tervét, és ebből több derülhet ki az esetleges jövő évi kibocsátásokra vonatkozóan. "Az időzítés attól is függhet, hogy lesz-e megállapodás az IMF-fel, illetve ha igen, mikor" - mondta.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!