A csoport szintű bevételek 7,9 százalékkal 317,3 milliárd forintra emelkedtek az első fél évben, mindez a szolgáltatási bevételek tartós javulásának, valamint a rendszerintegrációs és IT-bevételek, illetve a készülékértékesítési bevételek növekedésének köszönhető. Kiemelte: látható, hogy az elmúlt időszakban a Telekom hozza a várt számokat, a jelentős piaci változások között is. A magyarországi előfizetéses mobil, szélessávú, és TV ügyfélbázis bővülése folytatódik - tette hozzá.
Az osztalékról elmondta, a 2018-as év után részvényenként 25 forintos osztalék fizetését tervezik, a 2017-eshez hasonlóan, az osztalékpolitika stabil. Az osztalék változtatására a következő év zárását követően lát lehetőséget gazdasági vezérigazgató-helyettes - írja az MTI.
Vezetékes hálózatok építésére, fejlesztésére 2018-ban nagyjából 90 milliárd forintot költ a Telekom, tavaly 86 milliárd forint volt a CAPEX (beruházás tárgyi eszközökbe és immateriális javakba) költés. Az idei évre nem látnak olyan hatást, amely jelentős befolyással lehetne a cég eddigi terveire. A vártnál nagyobb második negyedévi bevételnövekedés alapján arra számít, hogy az egész éves árbevétel az eredeti 600 milliárd forintos várakozásnál magasabb, hozzávetőleg 630 milliárd forint. A cég változatlanul mintegy 190 milliárd forint EBITDA (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti) eredményre számít - jelezték. (Megbüntették a Magyar Telekomot.)
Szabó János szerint a távközlési piac komoly változások előtt áll Magyarországon, minden szolgáltató technológiákat integrál. A piacot a mobil adathasználat vezérli, de a vezetékes adathasználatban is jelentős a növekedés. Kitért arra, hogy a roamingot egyre többen használják, az adathasználat bővülése a legjelentősebb. Az idén az első fél évben több mint másfélszer annyit telefonálnak roaming helyzetben az ügyfelek, mint 2017-ben, a roaming adatforgalom pedig a többszörösére nőtt ugyanebben az időszakban. A roaming hang, SMS és adatforgalom is emelkedik a nyári hónapokban, de ezek közül is az adatforgalom nő a legnagyobb mértékben - ismertette.
Forrás: Shutterstock
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!