Nem pihen megválasztása óta Donald Trump amerikai elnök, szinte hetente jelent be újabb kivetni kívánt vámokat az olyan országokkal szemben, amelyek véleménye szerint tisztességtelenül húznak hasznok az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelemből és amelyek jelentős kereskedelmi többlettel rendelkeznek Amerikával szemben.

A kereskedelmi háború fellángolása nem érhette váratlanul a befektetőket, a piac nem csak az intézkedések kiszámíthatatlansága miatt kezdett el aggódni, de jelentősen megnőtt a félelem amiatt is, hogy ezek inflációgerjesztő hatásúak lehetnek. Többek között ezért is döntött úgy a Federal Reserve, hogy egyelőre szünetet tart a kamatcsökkentésekben, s a befektetők ennek megfelelően jelentősen mérsékelték az idei monetáris lazításokra vonatkozó várakozásaikat.

Az amerikai elnök legutóbb kedden tett bejelentést a kereskedelempolitikával kapcsolatban, ezek szerint 25 százalékos vámot készülnek kivetni a gyógyszeripari és autóipari termékekre, illetve félvezetőkre. Egy héttel korábban a vas- és acélipari termékek vámját emelte fel 10 százalékról 25 százalékra. Az tőzsde mindkét alkalommal gyakorlatilag rezzenéstelenül tűrte a bejelentéseket. Bár a konkrét termékek és termékcsoportok megnevezése még hátravan, a mostani nyugalom ellenére Donald Trump előző elnöki ciklusának a tapasztalatai szerint a tőzsde immunitása nem biztos, hogy megmarad.

A Goldman Sachs elemzőinek összesítése szerint 2018-ban és 2019-ben összesítve 12 százalékkal esett az S&P 500-as index értéke a különböző új vámtarifák bejelentését követő napokon. Akkor az amerikai védővámok bejelentése – érthető módon – kisebb csökkenést hozott az amerikai részvények árfolyamában, mint az ezekre válaszként más országok által az amerikai árukra és szolgáltatásokra kivetett megtorló vámok.

A befektetési bank szerint 2018-ban és 2019-ben

  • az amerikai kormányzat összesen 10 alkalommal jelentett be hivatalosan új tarifát valamely külföldi termék, vagy termékcsoport vonatkozásában, az ezt követő napokon összesen 5 százalékos veszteséget voltak kénytelenek a részvényesek elkönyvelni.
  • Kína 5 alkalommal jelentett be erre válaszul hasonló lépéseket az amerikai árukkal szemben, ezek eredménye mínusz 5,5 százalék volt az S&P 500-as indexben kumuláltan. 
  • Ehhez járultak hozzá további másfél százalékos esést hozva az egyéb országok válaszlépései.

Joseph Briggs, a Goldman Sachs Research vezető szakértője szerint a vámok következményei az Egyesült Államok gazdasági növekedésére kezelhetőek lesznek, de más gazdaságokra, köztük Kínára és Európára nagyobb hatással kell számolni. Úgy látják, az intézkedések nagyjából negyed százalékponttal vagy még annál is nagyobb mértékben vesznek majd vissza az amerikai GDP növekedéséből. Ugyanakkor még nem látni, hogy a tőkepiaci feltételek romlottak volna a bejelentések hatására és ráadásul Trump programjának növekedéspártibb ellensúlyt biztosíthat.

Alec Phillips, a Goldman politikai-közgazdásza rámutatott, hogy a Trump-kormányzat az elmúlt két hétben ugyanannyi vámot vezetett be, mint Trump egész első elnöki ciklusa alatt, és valószínűleg továbbiak jöhetnek. A vámokat eddig bizonyos tárgyalási feltételek javítása érdekében használta Trump, azonban egyre inkább egyes amerikai iparágak védelmében veti be. A nagy kérdés szerinte az, hogy eljön-e a harmadik fázis, amikor a vámokból származó bevételeket már szélesebb körű gazdasági kiigazítás részének tekintik. Azaz, a vámokból származó bevételeket az amerikai költségvetés meghatározó részévé kívánják-e tenni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!