Úgy nőttek az elmúlt években az ingatlanalapok, mint a bolondgomba. A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) adatai szerint ezekben a konstrukciókban van a legnagyobb vagyontömeg, február végén már megközelítette az 1600 milliárd forintot. Az idén az első két hónapban is 37,5 milliárd forintnyi friss pénz került a konstrukciókba.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) aggódik a gyorsan növekvő alapok miatt, ami nem meglepő, hiszen 2008 novemberében az akkori pénzügyi felügyelet (PSZÁF) arra kényszerült, hogy az összes ilyen alap forgalmazását felfüggessze, miután a konstrukciók a nagymértékű tőkekivonás miatt likviditási problémákkal szembesültek. Az alapok pénzeszközei elfogytak, az ingatlanokat pedig nem lehetett néhány nap alatt pénzzé tenni.
Májustól fél éves visszaváltások jönnek
Az új ajánlás közzététele előtt a jegybank több körben egyeztetett az érintett szakmai érdekképviseletekkel, így a Befektetési Szolgáltatók Szövetségével és a Bamosszal is. Az ajánlás alapján a május 15. után nyilvántartásba vett nyilvános, nyílt végű ingatlanalapokat, illetve a korábbi ilyen ingatlanalapok új sorozatainak befektetési jegyeit (ideértve a folyamatos forgalmazás keretében történő forgalomba hozatalt, értékesítést is) csak minimum 180 naptári napos visszaváltással lehet eladni.
Jegybanki elvárás az is, hogy az alapkezelők állapítsanak meg forgalmazási maximumot a már meglévő, rövidebb (ma jellemzően 3 napos) visszaváltású érintett sorozataik befektetési jegyeiknél, s ha az ajánlás céljai érdekében indokolt, azt fokozatosan csökkentsék is. Magyarán, ha egyszerre sok befektető rohanná meg a forgalmazókat, hogy visszaváltsa az alapját, akkor lehet, hogy nem teljesül majd a megbízásul. Az alapkezelőknek mindennek megfelelve május közepéig kell hatályba léptetniük kezelési szabályzataikat.
Az ajánlás nem érinti a befektetőknél lévő, korábbi kibocsátású ingatlanbefektetési jegyeket, s azok jelenlegi rövidebb határidejű visszaválthatóságát. Vagyis aki három napos visszaváltási határidővel vásárolt ingatlanalapot, az továbbra is három nap alatt a pénzéhez juthat.
Kamatemelési ciklus jöhet
Az ingatlanalapok 2008-ban azt követően szembesültek likviditási problémákkal, hogy az MNB a forint és az állampapírpiac védelme érdekében hirtelen 3 százalékponttal 10,5 százalékosra emelte az alapkamatot. A bankközi kamatok is megugrottak részben emiatt, részben pedig a bankközi piac kiszáradása miatt. Ennek következményeként a hitelintézetek hirtelen két számjegyű betéti ajánlatokkal rukkoltak ki, ami arra késztette az ingatlanalapok befektetőit, hogy vegyék ki a pénzüket, és tegyék át bankbetétbe.
A nagy mértékű tőkekivonás miatt az ingatlanalapok likvid eszközei elfogytak, és a felügyelet akkor úgy határozott, hogy a befektetési jegyek forgalmazását 90 banki napra növeli, a befektetők így végül csak körülbelül négy hónap múlva tudták visszaváltani az alapjaikat akkorra már meglehetősen nyomott árfolyamon.
Az állampapíroknak kedvezhet
Érthető, ha a jegybank igyekszik elkerülni egy másik hasonló botrányt, bár a legnagyobb lakossági befektetők által kedvelt ingatlanalapok likvid eszközeinek az aránya jelenleg elég magas, 50 százalék körül vagy afölött van.
A 180 napon visszaváltási határidő a korábban teljesen likvid alapokat a féléves lekötésekkel helyezi egy kategóriába. Ez az állampapírokat hozhatja kedvező helyzetbe az alapokkal szemben, hiszen azokat minimális büntetés mellett bármikor visszaválthatják a befektetők. Ráadásul ha kibocsátják azt az állampapírt, amelyet Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán beharangozott, még a kamatok terén sem igen fogják tudni felvenni az alapok a versenyt az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) által kínált kamatokkal.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!