A portfolio.hu által készített konszenzus szerint az elemzők 164,1 milliárd forint negyedéves tisztított eredményre számítottak.
A konszolidált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült pénzügyi gyorsjelentés szerint az olajkonszern idei első negyedéves, újrabeszerzési árakkal becsült, tisztított EBITDÁ-ja 27,5 százalékkal több az előző negyedévben elért 139,6 milliárd forintnál - írja az MTI.
Kapcsolódó
Az értékesítés nettó árbevétele 955,3 milliárd forint volt az első három hónapban, amely 37 százalékkal magasabb a 2016. első negyedévi 697,2 milliárd forintnál.
A jelentés idézi Hernádi Zsoltot, az olajipari vállalat elnök-vezérigazgatóját, aki szerint kiválóan kezdődött az év, minden üzletág növekedett, és maximálisan kihasználta a cég a külső környezet által nyújtott lehetőségeket. Elmondta azt is, hogy az első három hónap eredményei erős alapot teremtettek ahhoz, hogy a cég az év hátralévő részében megvalósítsa a Mol 2030 stratégia egyes célkitűzéseit, valamint elérje a legalább 2 milliárd dolláros EBITDÁ-t.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!