A New York-i székhelyű vállalat kedden közzétett első negyedéves gyorsjelentésében jelezte, hogy éves bevételeit a 70,5 milliárd és 72,5 milliárd dollár közötti sávba várja, az egy részvényre jutó hígított nyereség (EPS) egyszeri tételek nélkül 3,55 és 3,65 dollár között alakulhat. Eddig a Pfizer 59,4-61,4 milliárd dolláros bevétel mellett 3,10-3,20 dolláros EPS-re számított.
A várakozások erős, 15 százalékos javítását alapvetően a koronavírus elleni védőoltás kiugró forgalma indokolja, ezt azonban részben ellensúlyozzák a megemelt kutatás-fejlesztési költségek, amelyeket a Covid-19 betegség elleni vakcinákra, vírusölő készítményekre és egyéb mRNS-alapú fejlesztési programokra fordítanak.
Kapcsolódó
A Pfizer azzal számol, hogy a BNT162b2 COVID-19 elleni mRNS vakcina forgalmazásából megközelítőleg 26 milliárd dollár bevételre tesz szert idén. Ez 70 százalékkal több az előző előrejelzésnél, és 1,6 milliárd dózis oltóanyagot jelent a 2021 április közepéig aláírt szerződések alapján.
A Pfizer Izraellel és Kanadával már megkötötte a 2021 utáni időszakra kiterjedő megállapodást, számos más országgal pedig tárgyalásokat folytat. A vállalat jövőre legalább 3 milliárd dózis koronavírus elleni oltóanyagot állít majd elő.
A március 31-ével zárult negyedévben a Pfizer bevételei éves összevetésben 45 százalékkal, 14 milliárd 582 millió dollárra emelkedtek. A bevétel legnagyobb szeletét a különböző vakcinák biztosították, az egy évvel korábbi 1,61 milliárd dollárról 4,89 milliárd dollárra nőtt a forgalom értéke. Csak a koronavírus elleni oltóanyag forgalmazásából 3,5 milliárd dollár bevétele keletkezett a Pfizernek.
A vállalat adózás utáni nyeresége 45 százalékkal, 4 milliárd 877 millió euróra nőtt, az egy részvényre jutó higított nyereség 86 centre ugrott az egy évvel korábbi 60 centről. Kiigazításokkal számolva a nyereség 48 százalékkal, 5,26 milliárd dollárra nőtt, az egy részvényre eső nyereség pedig 63 centről 93 centre kúszott fel.
A Pfizer részvénye 3,05 százalékos pluszban, 39,83 dolláron zárta a kereskedést hétfőn a New York-i tőzsdén, ami közel 6 százalékkal magasabb az egy évvel ezelőtti szintnél. A keddi nyitás előtt szűk két órával 1,33 százalékos pluszban, 40,36 dolláron forognak a részvények az elektronikus kereskedésben. Az elmúlt 52 hét alatt 31,61 és 43,02 dollár között mozgott az árfolyam. A vállalat piaci tőkeértéke meghaladja a 222 milliárd dollárt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!