Dióslaki Gábor, a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetségének elnöke
A negyedik Orbán-kormány heves tiltakozásba kezdett a nemzetközi porondon, amikor Soros György „tőzsdeguru-közellenség” tavaly bedobta a köztudatba a lejárat nélküli állampapírokkal történő válságkezelés ötletét. Elképzelésének lényege az volt, hogy olyan állampapírt kellene az ECB-nek kibocsátania, amely sosem jár le, azaz a tőkét sosem kell visszafizetni, csak évente kamatot kell adni utána a befektetőknek. Igaz, azt örökké.
Ugyanakkor bármennyire is meglepő ez a laikusok számára, a világgazdaságban nem szentségtörés az ilyen tartozásrendezés, sőt a közgazdaságtan ezek aktuális piaci árfolyamát is képes kiszámítani. Így ezen adósságpapírok akár forgalomképes, úgynevezett másodpiaci befektetési termékek is lehetnek.
Ezt találták ki a magyarok
Antall József kormánya – igaz elsősorban erkölcsi válságkezelés céljából – kezdeményezte az 1991-ben és 1992-ben megszületett (majd 1997-ben alkotmányosan kicsit kijavított) azon jogszabályokat, melyek létrehozták az elvileg államadósságot növelő speciális állampapírt, a kárpótlási jegyet. Ezeket a Horthy-, Rákosi- és Kádár korszakok alatt, az 1939. március 11. és 1989. október 23. között meghozott törvények és rendeletek alapján elvett vagyonok, illetve a politikai okból elvett életek és szabadságok kárpótlásának szánták.
Az akkor kitalált működési elve szerint a megállapított kárpótlási érték alapján kapott jegyeket az állami vagyon rendszerváltoztatás utáni eladásakor lehetett pénzként felhasználni, vagy az állam által fizetett életjáradékra váltani. A szabályozás – bár több korlátozással, de – megteremtette annak lehetőségét is, hogy a kárpótlási jegyeket ne csak az eredeti kárpótoltak, hanem bárki felhasználhassa az állami vagyon megvásárlásához. Azaz elvileg létrehozta a másodpiaci forgalom lehetőségét is.
Nem jól sikerült a konstrukció
A valós piaci elvek és mechanizmusok azonban erősen hiányoztak a konstrukcióból. E hiányossága pedig sajnos megakadályozta, hogy nálunk is úgy funkcionálhasson ezen állami adósságpapír, mint ahogyan a világon bárhol máshol működik egy ilyen lejárat nélküli piaci termék.
Jól láthatóan ma már csak a naiv kisbefektetők gondolják úgy, hogy van még állami kötelezettségvállalás a kárpótlási jegy mögött. Ezzel pedig sikerült az 1991-ben még egyfajta erkölcsi válságot megoldani kívánó értékpapírt a szándékos állami erkölcstelenség szimbólumává tenni.
Ez hiányzik a leginkább
Leginkább talán az adósság utáni állami hozamfizetési hajlandóság hiányzik a piaci életképességéhez. Ennek vélhető oka az, hogy kitalálója akkori hivatalos elképzelései szerint a papírok alig néhány év alatt vissza is kerültek volna az államhoz az ingatlan-, gyár- és földvagyon piaci alapú eladásakor történő fizetőeszközkénti befogadással.
Hamar kiderült azonban, hogy sokkal többet bocsátottak ki belőle, mint amekkora az állami kincstárnokok befogadási hajlandósága volt. Mivel pedig hozamot, a gyors visszaváltási alapötlet miatt csak az első 2 évben fizetett (pontosabban a kamatot jóváírta a névérték növelésével), így lett a jogállami Magyarországon egy olyan, a törvény szövege szerint „bemutatóra szóló, átruházható, … az állammal szemben fennálló követelést … megtestesítő” állampapír, ami után az állam 0 (azaz nulla) forint kamatot fizet és visszaváltani sem hajlandó.
Ezzel a fundamentális alapon folyamatosan elértéktelenedő, enyhén szólva furcsa értékpapírral 1992. december 1. óta a Budapesti Értéktőzsdén is lehet kereskedni. Nemrégiben még egy lefülelt egy árfolyam-manipuláció tárgyává is vált.
A kárpótlási jegy abban is világpiaci kuriózum a csak virtuálisan jóváírt két éves kamatozásból adódóan, hogy a ráírt címletértékénél magasabb lett a használatkor alkalmazandó névértéke. Egészen pontosan a címlet 174,2 százaléka.
Elveszítette a jó hírnevét
Az elmúlt 30 évben, főleg annak első időszakában, bár részben beváltotta a kitaláló hozzá fűzött reményeit, a sajtó mégis telis-tele volt a vele végrehajtott átverésekkel és visszaélésekkel. Több mai magyar milliárdos is ezzel kezdte vagyonosodási karrierjét. Volt köztük olyan, aki mások sorozatos átverését tekintette elsődleges feladatának, de azért akadtak olyanok is, aki a kárpótoltaknak is juttattak a megszerzett hozamokból.
E megtépázott hírnevű kárpótlási jegy lefulladását az egymást követő pénzügyminiszterek szabotázsai mellett, a sajtóhírek szerint leginkább az állami nyilvántartás utóbb kiderült súlyos hiányosságai okozhatták. A hírek szerint még a beváltott kárpótlási jegyek tárolásával megbízott banknál is lophattak akkoriban belőle. Állítótag mára már a magyar állam sem tudja pontosan, hogy valójában mekkora értéket bocsátott ki belőle és abból mennyit kapott vissza összesen. Az állami visszaváltások megtagadásának ugyanis korábban ez volt a hivatalos, bár jogilag értelmezhetetlen indoka. Ma már viszont indok sincs, csak megtagadás.
Az idén 30 évessé váló, mai állapotában különösen botrányos magyar állampapír így tehát nulla forint hozammal rendelkezik, s tekintettel arra, hogy se felhasználási lehetősége, se lejárata sincs, a már említett értékszámítás alapján, a nullával való osztás-szorzás matematikai szabályából adódóan éppen nulla forint piaci értéket eredményez.
Azaz a magyar államnak a magyar emberekkel szembeni erkölcsi kötelezettségét szimbolizáló pénzügyi adósságát 30 évvel későbbre sikerült fölöttébb erkölcstelenül pénzügyileg teljesen elértékteleníteni.
Boldogabb következő születésnapot 30 éves kárpótlási jegy!
Dióslaki Gábor, a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetségének elnöke
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!