Közzétették péntek délután a legfontosabb munkaerőpiaci mutatót az Egyesült Államokban. Ez az úgynevezett nonfarm payroll adat, amely a nem-mezőgazdasági foglalkoztatottak számának havi változását mutatja.
A várakozások arról szóltak, hogy a nem-mezőgazdasági foglalkoztatottak száma decemberben 165 ezerrel nőtt a novemberi 227 ezer fős plusz után. A munkanélkülisége ráta pedig 4,2 százalékon stagnált az elemzők szerint.
Ehhez képest óriási meglepetésre 256 ezer volt a növekedés, a munkanélküliségi ráta pedig leesett 4,1 százalékra.
A piaci reakciók elég markánsak: a dollár kilőtt, a kötvényhozamok tovább emelkedtek, a határidős részvényindexek pedig lefordultak.
Az adat magyar idő szerint 14,30-kor jelent meg, pillanatokkal utána 400-ról 404-re ugrott a dollár-forint keresztárfolyam, utána viszont korrigált a jegyzés.
Folytatódnak az átárazások is, most az látszik a határidős kamatpiacon, hogy októberig nem várható a Fed részéről kamatvágás.
A friss adat azért lényeges, mert ha a foglalkoztatottság erős és az infláció csökkentése is elhúzódik, akkor az befolyásolja a kamatcsökkentési várakozásokat. Csütörtökön a Fed döntéshozója, Susan Collins elmondta, idővel persze lesz helye a monetáris lazításnak, de kisebb mértékben, mint ahogy arra szeptemberben számítani lehetett.
Az egészségügyi cégeknél 46 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, a kormányzati szektor 33 ezer főt igazolt, a vendéglátóipar pedig 43 ezret.
Az évet jelentős emelkedéssel indították a kötvényhozamok, a gazdasági adatok ugyanis erősek, így a Fed csak óvatosabban csökkentheti a kamatokat. A friss adat a kötvénypiaci árazások mellett a dollár és érintőlegesen a forint árfolyamra is hatással lehet a következő napokban. Péntek kora délután 413,5 körül kereskedtek az euró-forinttal, az amerikai adat után emelkedik a jegyzés, de dráma nincs.
A héten megjelent munkaerőpiaci adatok továbbra is egészséges növekedést és stabil
munkaerőpiacot jeleztek, így az EKB-val ellentétben a Fed esetében sokkal kevésbé sürgető a kamatok csökkentése - fogalmazott a CIB Bank heti gazdasági összefoglalójában.
A nonfarm payroll az egyik legfontosabb makrogazdasági adat, a Fed kiemelt helyen kezeli azt a munkanélküliségi ráta, valamint az inflációs adatok mellett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!