A 2015. március 27. napját megelőzően beérkezett kérelmeket az ügyintézés szempontjából az igényérvényesítés első napján beérkezettnek kell tekinteni - tette hozzá a Beva. Ha a befektető menthető okból nem tudta igényét egy éven belül előterjeszteni, a kérelem az akadály elhárulását követő harminc napon belül még benyújtható a késedelem indokolásával együtt.

A Beva a kártalanításra jogosult befektető részére legfeljebb húszezer eurót fizethet kártalanításként. Az euróban meghatározott összeghatár forintra történő átszámítása a felszámolás kezdő napján, 2015. március 5-én érvényes MNB devizaárfolyamon (305,27 Ft) történik, így a kártalanítási összeghatár a Buda-Cash kártalanítási ügyében 6 millió 105 ezer 400 forint. A kártalanítás mértéke egymillió forint összeghatárig száz százalék, egymillió forint összeghatár felett egymillió forint és az egymillió forint feletti rész kilencven százaléka.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!