Ha a klímaváltozás elleni harc egyetlen eredményt fel is tud mutatni 2019-ben az az, hogy a közvélemény egyre kisebb része kérdőjelezi meg az emberi tevékenység és az éghajlatváltozás közötti kapcsolatot. Tíz év alatt szépen lassan a fejlett világban elfogadták, hogy valóban változásra van szükség, hogy a Föld lakható maradjon a következő száz évben.
December elején tartották meg a madridi klímacsúcsot, ahol a világ országainak szakértői és vezetői tanácskoztak a teendőkről. Bár egyre nagyobb a társadalmi nyomás, hogy az államok lépjenek szintet a kibocsátás visszaszorításával, és tegyenek intézkedéseket a környezetkárosító termelési módok ellen, Madridból érdemi eredmények nélkül utazott mindenki haza.
Viszont más fontos szereplők meglépték azt, amire kevesen számítottak: nagy befektetők, minősítő cégek, hedge-fundok jelentették be, hogy nem finanszíroznak foszilis energetikai beruházásokat. Az idén az egyik legfontosabb ilyen mozgalommá a Climate Action 100+ nevű befektetői kezdeményezés vált. Ennek célja, hogy a világ legnagyobb üvegházhatású gázokat kibocsátó cégeit összefogja, és ezek vállalásokat tegyenek a káros tevékenységük fokozatos leépítésére. A száznál is több tag között vannak azok a vállalatok, amelyek az éves globális ipari kibocsátás kétharmadát teszik ki - derül ki a The Conversation összefoglalójából.
Náluk is fontosabbak azok a szereplők, akik a befektetői oldalról csatlakoztak a kezdeményezéshez. Mostanra már több mint 370 befektető része a Climate Action 100+-nak, amelyek összesen 35 000 milliárd dollárnyi vagyont kezelnek, ezek pedig kijelentették, hogy már nem finanszíroznak olyan cégeket, amelyek nem tesznek kellő lépéseket a klímaharcban.
A szervezeten kívül is ébredeznek a piaci szereplők: a Moody hitelminősítő intézet a közelmúltban elkezdte lerontani azoknak a cégeknek a státuszát, amelyek a foszilis üzemanyagokkal foglalkoznak. Így tettek például az ExxonMobillal is, amely esetében a rontás kilátásba helyezését azzal magyarázták, hogy a társaság bevételei várhatóan csökkennek majd, miután egyre több nemzet kezdi büntetni az üvegházhatású-gázok kibocsátását.
A Goldman Sachs nagyberuházási bank pedig kijelentette, hogy felhagy minden olyan pénzügyi tranzakcióvak, amely akár csak közvetlenül is, de a sarkvidéki olajkitermelést támogatja.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!