Hűtlen kezelés vádjával vizsgálatot indított a gyergyószentmiklósi polgármester, a helyi jegyző és 12 városi tanácsos ellen a romániai korrupcióellenes ügyosztály (DNA), miután a korábbi szolgáltató, a Go SA. szakszervezete azt állítja: a városvezetés több pontban is jogszerűtlenül járt el, amikor a magyarországi Regionális Fejlesztési Vállalatnak (RFV) ítélte a város távhőszolgáltatási jogát.
A kolozsvári Krónika úgy tudja, az önkormányzat tulajdonában lévő Go érdekképviselete még tavaly júniusban kért kivizsgálást az ügyészségtől, ám a hivatal az ügyet decemberben a DNA marosvásárhelyi területi irodájába továbbította.
Alaptalan rágalomnak nevezte az ellene és a városvezetés ellen felhozott vádakat Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere, aki lapunknak elmondta, a DNA vizsgálatáról mindeddig semmiféle hivatalos értesítést nem kapott. Hozzátette: az önkormányzat évek óta megoldást keres a fűtésre, miután a helyi közműcég veszteséges működése során nagy adósságot halmozott fel, csődeljárás indult ellene és teljes vagyonát lefoglalták. A tanács ezért úgy döntött, magánkézbe adja a szolgáltatási jogokat, és közbeszerzési pályázatot írt ki.
Az RFV leányvállalata, az RFV CDR tavaly júniusban 25 évre nyerte el a távhőszolgáltatás jogát a székelyföldi városban, miután még 2009 őszén a siófoki Thermofok Kft.-től megvásárolta a gyergyószentmiklósi székhelyű Thermoenergy Srl.-t, és megkezdte a távhőrendszer teljes körű felújítását mintegy 12 millió euró értékben.
December elseje óta az RFV CDR közel 3500 lakást lát el távhővel, a koncessziós szerződésben a cég évi 320 ezer lej (80 ezer euró) megfizetésére kötelezte magát, és átvállalta a korábbi szolgáltató kétmillió euróra rúgó adósságát is – magyarázta Mezei.
A koncessziós eljárás a törvény által meghatározott módon, a határidők betartásával zajlott le, a tendernyerést követően, a kötelezően előírt 30 napos fellebbezési határidő alatt nem történt fellebbezés, a kormányzati intézményeket tömörítő prefektúra hivatala nem támadta meg sem a tanács határozatát, sem a szerződést – tájékoztatta lapunkat Nagy Andrea Éva, az RFV kommunikációs vezetője. A DNA vizsgálata az RFV CDR-t nem érinti, az általa kötött koncessziós szerződést nem befolyásolja – fogalmazott. (Az RFV Romániában Gyergyószentmiklós mellett Zilahon és Marosvásárhelyen is szolgáltat, a 2011-re prognosztizált 14,531 milliárd forintos árbevételének több mint felét Romániából reméli a vállalatvezetés.)
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!