Óriásit megy szerdán a tőzsdén a 4iG-részvény, ahogy arról az Economx is beszámolt, a távközlési-informatikai holding papírjai arra a hírre fogtak meredek emelkedésbe, hogy a társaság bejelentette, folytatódtak a tárgyalásaik az Elon Musk vezette amerikai SpaceX-szel. Túl sok konkrétum továbbra sincs, a két cég a lehetséges együttműködést és partnerséget elemzi az űrtechnológia, a kilövési technológia és a Starlink megoldások területén.
A cég részvényei hihetetlen jó befektetésnek bizonyultak, az elmúlt 3 hónapban duplázott az árfolyam, csak január elejétől pedig 72,7 százalék volt az emelkedés.
A 4iG részvénypiaci kapitalizációja szerdán hatalmasat nőtt azzal, hogy napon belül több mint 12 százalékkal emelkedett az árfolyam. Amikor 1600 forinton járt a jegyzés, akkor a részvények összesített értéke megközelítette a 480 milliárd forintot. A részvények több mint fele (52,76 százalék) közvetett módon Jászai Gellért elnök tulajdonában áll, a befektetés jelenlegi értéke 252,5 milliárd forintra nőtt.
A Forbes 50 leggazdagabb magyart bemutató kiadványában is szerepel Jászai, az összesítést decemberben publikálták, akkor a 19.helyen szerepelt, 134 milliárd forintos vagyonnal. Ha a többi nagytőkés vagyoni helyzetét változatlannak tekintjük, akkor a 4iG-részvények jelentős felértékelődésével Jászai Gellért a 19.helyről a nyolcadik helyre ugrott előre, Jellinek Dániel mögé és Széles Gábor, valamint Garancsi István elé.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Felborogatják az amerikai termékeket a boltokban, durvul az európai bojkottmozgalom

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban

Megszűnnek a csekkek és utalványok, minden kifizetés elektronikus lesz

Szlovákia lezárja a határát, ahol pedig nem, ott fertőtlenít

Már megint a nyugdíjkorhatár emelésének réme fenyeget

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra
