A rendszerváltás óta még soha nem voltak olyan pozitív kilátásai a Rábának mint most - mondta a Napi Gazdaságnak Pintér István elnök-vezérigazgató. A társaság első embere a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, 2012-ben az Európában gyártandó 300-350 ezer darab, 8 tonnánál nehezebb teherautóból mintegy 100 ezer Rába futóművel gurul majd. A cég korábbi erőteljes dollár kitettsége idén a negyedik negyedévben gyakorlatilag megszűnik, már a legnagyobb vevőjükkel is euróban számolnak el - hangzott el a tájékoztatón. Ugyanakkor a forintgyengülés a Rába több mint 40 millió eurónyi hitelét figyelembe véve az első háromnegyed év 840 milliós pénzügyi veszteségét további egymilliárd forinttal növelheti a negyedik negyedév végére a jelenlegi forint árfolyam.

Az idén 13 százalékkal növekedő alapanyagárak és a harmadik negyedévben megugró energiaárak a tavalyi 20,8 százalékról 16,9 százalékra csökkentették a fedezeti szintet. Ennek hatása a termékárakban 6-9 hónap késleltetéssel érvényesül, így az áremelés és a gyengébb forint hatása csak jövőre, az első, illetve második negyedévtől látszik majd a Rába számain - mondta Pintér. A Rába három üzletága (futómű, alkatrész és jármű) 1,13 milliárd EBITDA-t ért el az első három negyedévben, ugyanakkor a társaság EBITDA-ja 1,56 milliárd forint volt. A különbözet - mint azt a Napi Gazdaság kérdésére Pintér elismerte - részben egy győri ingatlan értékesítéséhez kapcsolódik. Piaci pletykák szerint a telephely egy nem használt részének - várhatóan a negyedik negyedévben lezáruló - értékesítése egy multi-szomszédnak, az éves számokon is javítani fog még.

A tűzoltóautók és buszok gyártását firtató újságírói kérdésre Pintér István elmondta, a jármű üzletág rendelkezik az ehhez szükséges gyártói kompetenciákkal (ezek ugyanis a katonai járművekkel megegyező alvázakra szerelhetők), és a Rábának szándékában áll a polgári értékesítés bővítése. Az esetleges tőzsdei kivezetésre, és ennek dolgozói opciókra gyakorolt hatására vonatkozó kérdésünket azonban a vezérigazgató elhárította.

Napi

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!