A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének tagállamai és a kartellen kívüli több jelentős exportőr szentpétervári megbeszélései után Khalid-al Falih szaúdi olajminiszter közölte, hogy országa egyoldalúan augusztustól napi 6,6 millió hordóra korlátozza az olajkivitelét, hogy segítsen helyreállítani a piaci egyensúlyt. Ez napi 1 millió hordóval kevesebb, mint tavaly augusztusban.
A hírre 53 centtel 48,59 dollárra emelkedett az északi Brent minőség ára, a nyugati féltekén irányadó WTI fajta pedig 41 centtel 46,18 dollárra drágult.
A szaúdi miniszter azt is közölte, hogy az OPEC és a szervezeten kívüli partnerei készek meghosszabbítani az érvényben lévő, a termelés napi 1,8 hordós csökkentését előíró, jövő márciusban lejáró megállapodást, de elvárják, mindenki tartsa be a vállalt kötelezettséget.
Ugyanerre hívott fel Alexander Novak orosz energiaügyi miniszter is, hozzátéve, hogy a megállapodás révén egyes országok fegyelmezetlensége ellenére az idén 350 millió hordónyi kínálat tűnt el a piacról.
Elsősorban az Egyesült Arab Emírségek és Irak lépi túl a kvótát. Nigériára és Líbiára belső politikai zavaraik miatt nem terjedt ki a megállapodás, de Nigéria a szaúdi miniszter szerint Szentpéterváron jelezte, hogy kész csatlakozni az egyezményhez.
A termelés korlátozásáról szóló megállapodás hatására januárban 58 dollárig emelkedett az olaj ára, azóta azonban ismét hordónként 50 dollár alá esett, amiben jelentős szerepe volt az amerikai termelés növekedésének.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!