Május elején csökkenésnek indult az OTP-részvényekre nyitott short pozíciók állománya az amerikai intézményi befektetők körében. Míg április végén a magyar bank részvényeiből 5 millió 390 ezer darabra volt nyitva ilyen típusú pozíció ebben a befektetői körben, addig ez a szám május közepére 5 millió 227 ezer darabosra csökkent. Ezzel, nem tudni még, hogy csak átmenetileg-e, de megszakadt egy február eleje óta tartó tendencia, amelyet a nagy januári shortzárási hullám után a shortpozíciók nagyságának újbóli emelkedése jellemzett.


Mint korábban írtuk, az amerikai intézményi befektetőknek 2008 nyara óta kell rendszeresen közzétenniük többek között a pénzügyi vállalatok részvényeire nyitott short pozícióik nagyságát. A válság csúcsán, 2009. márciusában tetőzött az OTP részvényekre nyitott shortállomány, akkor közel 13 millió darabra volt nyitott eladási ügylet, ami a bank hivatalosan közkézhányadnak számító részvényeinek 6,2 százalékát jelenti. Innen folyamatosan csökkent az állomány egészen 2010 tavaszáig, amikor is a Magyarországot Görögországhoz hasonlító nyilatkozatok után meredek lejtőre került az árfolyam.

A 2010 nyár végén bekövetkezett újabb tetőzés után október óta mutatott lassú, de folyamatos csökkenést a shortok száma, egészen tavaly májusig. Ebben az időszakban közel 11 millió 400 ezer darabról 3 millió 500 ezer darabra olvadt a nyitott állomány, amely aztán tavaly júliusban indult növekedésnek. Az év elején aztán egy nagyobb shortzárási hullám következett, egészen február közepén elért mélypontig.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!