Az elmúlt napok meredek felpattanását követően ma reggelre ismét mélyrepülésbe váltott a bitcoin árfolyama. A tegnap még 16 400 dollár felett járó árfolyam mostanra 14 ezer dollár közelébe zuhant, de járt már a reggel folyamán ez alatt a szint alatt is.
A kommentárok szerint a lejtmenetet ezúttal a dél-koreai kormányzat megnyilatkozása váltotta ki. Bejelentésük szerint várhatóan új szabályokat vezetnek majd be az országban, amellyel szigorítani kívánják a kriptodevizák kereskedését. A piac azért érzékeny különösen a Délkelet-Ázsiából érkező hírekre, mivel Dél-Korea meglehetősen élen jár a kriptodevizákkal való kereskedésben és azok elfogadásában. A Bloomberg szerint például a világ bitcoin forgalmának ötöde bonyolódik le a dél-koreai tőzsdéken.
Kapcsolódó
A tervezett új szabályok ezentúl megtiltanák a bitcoinnal és más kriptodevizákkal való kereskedést anonim számlák használatával, s lehetővé tennék a hatóságok számára, hogy azonnal leállítsanak bitcoin tőzsdéket, ha szükségesnek látják.
A CNBC szerint az ország pénzügyi felügyeletének vezetője a nap folyamán úgy nyilatkozott, hogy a bitcoin árfolyama szerinte lufi, amely ki fog durranni. A Bloomberg által megkérdezett szakértők szerint a koreai lépés azért aggasztja a befektetőket, mert emlékeztet arra, hogy a különböző hatóságok egyre erősebb kontroll alá akarják vonni a kriptodevizák forgalmát. Ugyanakkor a CNBC által megkérdezett optimistább szakértői vélemény szerint a tervezett lépések teljesen normálisnak tekinthetők, s hosszabb távon kedveznek a kriptodevizáknak.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!