Varga Mihály március végén, egy konferencián beszélt arról, hogy a kormány felülvizsgálhatja a távközlési szektor adóztatását. Konkrétumokat azóta sem tudunk, a Varga által mondottakat azonban most a vs.hu is megerősíti, a lap úgy tudja, hogy a 2016-os költségvetésbe beleférhet a telekommunikációs cégek különadójának mérséklése - írja a portfolio.hu. A Varga-bejelentésre március 25-én a Magyar Telekom árfolyama 7 százalékot emelkedett, az adóterhek csökkentésével kapcsolatos várakozások azóta is felfelé hajtják az árfolyamot.


A Telekom az elmúlt években összesen 31-33 milliárd forint telefonadót, távközlési különadót és közművezeték adót fizetett évente.

Részben ez volt az oka annak, hogy a társaság az elmúlt évek eredményei után nem fizetett osztalékot. Amennyiben a különadók jelentősen csökkennének, a Telekom ismét magasabb osztalékot fizethetne. Az idei eredmény után a menedzsment legalább 15 forintos osztalékot fizetne részvényenként (az elemzői várakozás 21 forint).

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!