Hatályon kívül helyezte a Fővárosi Törvényszék az MNB két évvel ezelőtti határozatát. A jegybank 2017 februárjában 45 millió forintos büntetést szabott ki az EETEK-re, az Enefi leánycégére és 75 millió forintos bírsággal sújtotta Soós Csabát, a társaság elnökét piacbefolyásolásra és bennfentes kereskedelemre hivatkozva.
Az érintettek azonban megalapozatlannak tartották ezt, és a bírósághoz fordultak, amely hatályon kívül helyezte az MNB marasztaló határozatát, új eljárásra lefolytatására utasítva a hatóságot arra hivatkozással, hogy ítéleti bizonyossággal a határozat alapján jogsértés nem állapítható meg. Részletes indoklás 30 napon belül várható.
Kapcsolódó
A határozat hatályon kívül helyezésére tekintettel az érintetteknek visszajár a korábban MNB-nek befizetett 120 millió forintnyi bírság és járulékai, valamint a bíróság által érintettek javára megállapított egymillió forintos perköltség. Az Enefi árfolyama 1,85 százalékot emelkedett a hír közzététele után.
Reagált az MNB
"Az MNB meg van győződve határozatának jogszerűségéről - közölte az MNB. A jegybank minden esetben a pénzügyi piacok stabilitásának fenntartása, illetve a (kis)befektetők, fogyasztók érdekeinek védelme érdekében hozza meg határozatait. E cél érdekében - szükség esetén - a bíróság előtti jogvitát is mindenkor felvállalja. Mivel a Fővárosi Törvényszék mai ítéletét követően mód van a Kúria felülvizsgálati eljárásának kezdeményezésére, a jegybank erre vonatkozó döntését a törvényszék írásbeli ítéletének kézhezvételét követően hozza meg.
Az MNB 2017 februárjában piacbefolyásolásért szabott ki 45 millió forint bírságot a magyar tőzsdén jegyzett ENEFI leányvállalatára, az EETEK Ltd.-re, egy természetes személyt bennfentes kereskedelemért 75 millió forintra bírságolt, s büntetőfeljelentést is tett az egymással összefüggő ügyekben. Az MNB e vizsgálatában - a komplex tőkepiaci visszaélések hatékony üldözése jegyében - első ízben tudott összekötni egy bennfentes kereskedelmet megvalósító ügyletet az azt hosszabb időn át megelőző piacbefolyásoló eseménysorozattal."
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!