Péntek reggel nyolc óra előtt nem sokkal 295,78 forintot kellett fizetni egy euróért, ez 0,12 százalékkal volt magasabb az előző napi szintnél. A miniszterelnöki rádióinterjú előtt még 295 felett kicsivel állt az árfolyam, majd onnan lódult meg miután Orbán Viktor bejelentette, hogy Matolcsy György lesz a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új elnöke. A dollárral szemben 225,50-nél állt a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank 241,56 forintot ért.
A forint mellett az euró is gyengült kismértékben péntek reggel, illetve a lengyel zloty is gyengült. Így könnyen lehet, hogy nem Matolcsy kinevezése gyengítette a forintot, csak véletlen egybeesés volt a nemzetközi folyamatokkal. Az euró/dollár árfolyam jelenleg 1,30795-nél áll.
Az utóbbi napokban a piac már szinte biztosra vette Matolcsy jegybankelnöki kinevezését, így a kormányfő nem okozott komoly meglepetést. Az sem újdonság, hogy Varga Mihály lesz az új nemzetgazdasági miniszter. A jelek szerint hiába lettek felkészítve a befektetők, a forint megbillent a bejelentés hatására. A parlament gazdasági bizottsága délután két órakor hallgatja meg Matolcsyt, akkor várhatóan konkrét terveiről is beszél majd az új jegybankelnök.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!