Az FHB Bank hétfő esti tájékoztatása szerint a Magyar Takarékszövetkezeti Bank nyilvános vételi ajánlatot nyújtott be jóváhagyásra a Magyar Nemzeti Banknak. A vételi ajánlat a tőzsdén is forgó részvények esetén részvényenként 533 forint, a B sorozatú, tőzsdén nem forgó részvényeknél szintén 533 forint az ajánlott ár, míg a C sorozatú, ezer forintos névértékű részvényeknél ez 5330 forint.
Az FHB már múlt héten tájékoztatott arról, hogy május 22-én hatályba lépett a Takarékbank és a társaság további huszonegy, a szövetkezeti hitelintézeti integrációhoz tartozó részvényese között létrejött úgynevezett összehangolási megállapodás. E megállapodás alapján a résztvevők a tőkepiaci törvény szerint összehangoltan eljáró személyeknek minősülnek, ezáltal nyilvános vételi ajánlattételi kötelezettségük keletkezett az FHB Jelzálogbank által kibocsátott, nem az összehangoltan eljáró személyek tulajdonában levő részvényekre.
Kapcsolódó
A Takarékbank április 26-án megtartott közgyűlési határozatai szerint a részvényesek egyetértettek a szövetkezeti hitelintézetek integrációjának stratégiai céljaként azzal, hogy a társaság és az integráció hitelintézet tagjai az FHB Jelzálogbank 100 százalékos tulajdonosai legyenek.
Egyetértettek azzal is, hogy amennyiben előállnak a nyilvános, kötelező vételi ajánlat törvényben írt feltételei, a társaság az FHB Jelzálogbank-tulajdonos szövetkezeti hitelintézetek nevében eljárjon, és az ehhez szükséges eljárásokat kezdeményezze, beleértve ebbe a szükséges megállapodások megkötését, valamint azt, hogy a megállapodás terjedjen ki a kiszorítási eljárásra, továbbá az FHB Jelzálogbank tőzsdei kivezetésére is - derül ki a Takarékbank honlapján közzétett közgyűlési határozatokból. A közgyűlés egyben felhatalmazta a Takarékbank igazgatóságát az ennek végrehajtásához szükséges eljárások lebonyolítására és a megállapodások megkötésére.
Sokan csalódhattak
Az ajánlati árfolyam maga valószínűleg csalódást jelenthet a piaci szereplők egy részének, az ugyanis a részvények 180 napos forgalommal súlyozott tőzsdei átlagárfolyamát veszi alapul, mint minimális ajánlati árfolyamot, s ez számításaik szerint 533 forint részvényenként. Az FHB részvények ennél magasabb árfolyamon cseréltek gazdát a BÉT-en az elmúlt napokban.
A fő problémát a várható ajánlati árfolyam meghatározásánál az jelenthette, hogy az FHB Banknak nem túl egyszerű a részvénystruktúrája, a tőzsdére bevezetett A sorozatú részvények mellett vannak B és C sorozatú részvényei is. Ezek közül a B sorozat névértéke az A sorozathoz hasonlóan 100 forint, a C sorozaté viszont 1000 forint.
Így jött ki az ár
A tőkepiaci törvény, amely alapján az ajánlat született minimális árszintként előírja az utolsó éves, vagy féléves jelentésben szereplő saját tőke egy részvényre eső összegét. A szokás szerint nem minden helyzetre felkészült törvényalkotók azonban nem fogalmaznak egyértelműen, hogy hogyan is kell kiszámolni, ezt az egy részvényre eső sajáttőke-értéket. Az ajánlattevő jelen esetben nyilván a számára kedvezőbb verziót alkalmazta, amely szerint a saját tőke/jegyzett tőke arányát kell a különböző névértékű részvény-sorozatoknál alkalmazni, s ez alapján 531 forint az egy részvényre eső saját-tőke összege.
Az általunk megkérdezett szakértők közül volt azonban olyan is, aki szerint a törvényt lehet úgy is értelmezni - bár jóval kevésbé tűnik logikusnak -, hogy a saját tőkét el kell osztani az összes részvény darabszámával, ebben az esetben jóval magasabb, 694 forintos árfolyam adódna.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Gulyás Gergely fontos bejelentést tett, ennyi pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok az idén
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Jó kis botrány néz ki a Pfizernél
