Három éves futamidejű, euró alapú államkötvény kibocsátását tervezi az ÁKK - hangzott el az adósságkezelő mai sajtótájékoztatóján. A papír az euróövezeti inflációt 2,5 százalékkal meghaladó kamatot fizet majd évi két részletben. A kötvényből bel- és külföldi, természetes és jogi személy egyaránt vásárolhat. A kamatprémium alapján a hozam évi 5 százalék körül várható, amivel komoly konkurenciát jelent majd a banki euróbetéteknek. Befektetési bankoknak ez nem lesz vonzó, mert ők nem szeretik az inflációhoz kötött kamatozást - hangzott el a tájékoztatón.

A meghirdetett kötvényakció nem helyettesíti az IMF megállapodást. A nemzetközi tőkepiacon nagyobb mennyiségű kötvényt csak a megállapodás után bocsát ki az ÁKK. Ha lesz megállapodás, lesz eurómilliárdos nagyságrendű kibocsátás is - mondta Borbély László András az ÁKK vezérigazgató helyettese.  A most tervezett három éves kötvény kibocsátási mennyisége 200-300 millió euró közötti várható. Amennyiben viszont nagyon nagy lenne az érdeklődés, mondjuk bejelentkezne egy befektetési bank, akkor megfontolnák a rábocsátást, de természetesen átáraznák a terméket. Az elképzelésről a kormányzattal már egyeztettek, az ötlet a legfelső kormányzati szintekről származik - hangzott el az ÁKK sajtótájékoztatóján.

Borbély szerint az új államkötvénybár szív el devizaforrást a banki devizabetétekből, a bankok működését nem veszélyezteti, a hosszú futamidő miatt ugyanis csak a betétek töredékének átáramlására számítanak.

Mivel a tartós befektetési számla szabályrendszere szerint már devizaalapú befektetési eszközök is tarthatók, ezért várhatóan ezt az új papírt is meg lehet majd venni a kamatadó-kedvezmény érdekében tbsz-re.

A Napi Gazdaság előzetes értesülései szerint a pénzintézetektől a forgalmazás mellett visszavásárlási kötelezettséget is kérne az ÁKK, így a kötvénytulajdonosok a lejárat előtt is megszabadulhatnak majd papírjaiktól - igaz a bankok által meghatározott, feltehetően nem túl vonzó árfolyamon.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!