A szokásos forgatókönyv szerint alakult az október 23-i ünnepnapon a forint árfolyama: mivel nálunk minden zárva volt, nem lehetett kereskedni sem a tőzsdén, sem az állampapírokkal, emellett a bankközi devizapiac is ünnepnapot tartott.

De mégis könnyű volt kisebb tételekkel ide-oda mozgatni a forint árfolyamát, Londonban ugyanis munkaszüneti napokon is lehet kereskedni a magyar devizával, és bár ide a délutáni órákban az amerikai befektetők is bekapcsolódnak, a forgalom marginális. Ennek megfelelően kevésbé releváns, hogy 20 hónapja nem látott rekord értékre, 403,3-ra emelkedett az euró-forint keresztárfolyam szerdán. 

Csütörtök reggel innen korrigált vissza a jegyzés 402,4-402,6 közé. 

Annyi megjegyzést érdemes még tenni, hogy a feltörekvő piaci devizák jelentős mértékben gyengültek tegnap, miközben a dollár erősödött.

A K&H Értékpapír szakértői ezzel magyarázták a forint teljesítményét: 

A gyengébb nemzetközi piaci hangulat mellett a kisebb forgalom is szerepet játszhatott a forint gyenge szereplésében. Egyébként a keddi kamatdöntésre reagálva nem mutatott jelentősebb mozgást a forint. A felfelé mutató inflációs kockázatok erősödése után kérdéses, hogy mikor kerül sor a következő kamatvágásra, ami a forint későbbi mozgására is hatással lehet.   

Az ING Bank csütörtöki jegyzetében arról ír, hogy az euró-forint árfolyamba beárazódhattak a következő hónapokra várt kamatcsökkentések. De ha ennek ellenére továbbra is emelkedne az euró-forint jegyzése, nem lenne meglepetés, ha valamilyen intézkedésre kerülne sor a Magyar Nemzeti Bank részéről. 

Az euró-forint árfolyam mozgása keddtől.

Az OTP Elemzési Központ szakértői idénre már nem várnak kamatcsökkentést és a jövő év végére várt alapkamat a pár héttel korábban árazott 4,5, illetve a hét elején várt 5,5 százalékról 5,75-6 százalékra emelkedett – ezt lehet kiolvasni a másodpiaci hozamok alakulásából. 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!