Múlt pénteken, a tőzsdei kereskedés zárását követően közzétette a Konzum Nyrt. igazgatósága társaság december 8-ra összehívott rendkívüli közgyűlésével kapcsolatos előterjesztéseit. Ezek között az igazgatóság tőkeemelésre szóló felhatalmazása is szerepelt. A közzététel szerint az igazgatóság ahhoz kéri a részvényesek hozzájárulását, hogy a cég jegyzett tőkéjét a következő öt év során 30 milliárd forintig felemelhesse.
A felhatalmazás alapján az igazgatóság jogosult lenne az alaptőkét bármilyen gyakorisággal, bármely alaptőke-emelési módon történő felemelésére, mindezt a névértéktől eltérő kibocsátási érték meghatározása mellett.
Kapcsolódó
A felhatalmazás alapján az igazgatóság jogosulttá válna átváltoztatható és jegyzési jogot biztosító kötvény kibocsátására is.
A jegyzett tőke 30 milliárd forintig történő felemelése hatalmas rugalmasságot biztosítana a többek között Mészáros Lőrinc tulajdonában álló cég igazgatóságának. A Konzum jegyzett tőkéje ugyanis jelenleg alig haladja meg az 520 millió forintot, a részvények névértéke pedig 25 forint. Ez azt jelenti, hogy a mostani, 3000 forint körüli tőzsdei árfolyammal számolva a Konzum részvények névértékük 120-szorosán cserélnek gazdát a parketten.
Ez a mostani részvényszámmal számolva közel 62,6 milliárd forintos piaci kapitalizációt jelent. Ha a jegyzett tőkét a mostani árfolyamon lehetne 30 milliárd forintig emelni, az azt jelentené, hogy a cég piaci kapitalizációja 3600 milliárd forintra emelkedne. Ez persze csak játék a számokkal, egyelőre az igazgatóság csak felhatalmazást kért a közgyűléstől.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát