Az  Uber állítólag tanácsadók véleményét kérte, lehetséges lenne-e részéről az egyik legnagyobb amerikai szállásfoglaló platform, a jelenleg közel 20 milliárd dollárt érő  Expedia felvásárlása – értesült több, az ügyhöz közelálló forrásból is a Financial Times. A hírre a kiszemelt célpont árfolyama száguldani kezdett, a 150 dolláros zárást követően a zárás utáni kereskedésben egészen 164 dollárig menetelt.

Az Expedia olyan utazással kapcsolatos márkákat tulajdonol, mint az Expedia, Hotels.com, Vrbo, Travelocity, Hotwire.com, Orbitz, Ebookers, CheapTickets, CarRentals.com, Expedia Cruises, Wotif, és a Trivago.

Kilőttek az Expedia részvényei a zárás utáni kereskedésben
Kép: Economx, yahoofinance

Ha létrejönne az üzlet, az messze az egyik legnagyobb akvizíció lenne az Uber részéről, amely további diverzifikációra és új növekedési lehetőségek felkutatására törekszik folyamatosan az eredeti, fuvarmegosztó tevékenysége mellett.

Az Uber vezetője, Dara Khosrowshahinak igencsak jól ismerheti a kiszemelt célpont működését, hiszen 2005 és 2017 között az Expedia vezérigazgatója volt, és továbbra is tagja a cég igazgatóságának. Ez azt sejteti, hogy a felvásárlás baráti akció lenne. Állítólag az ügy még nagyon korai szakaszban van és az Expediát eddig hivatalosan nem is keresték meg.

Az elmúlt években az Uber a fuvarmegosztás mellett a vonat- és repülőjegy-foglalás, az ételkiszállítás, a vállalati logisztika és a reklámipar területén is szerzett érdekeltségeket. Eközben folyamatosan próbál úgynevezett szuperalkalmazássá válni, amelyen belül a fuvarmegosztáson kívül számos más tevékenységet is egyesítene. Khosrowshahi elmondása szerint olyan szolgáltatást kívánnak nyújtani, amelyen belül valaki megoldhatná nem csak azt, hogy egyik helyről eljusson a másikba, hanem bármit beszerezhetne, amire csak vágyik.

Az Expedia nagy lökést adhatna jól bejáratott platformjaink keresztül ezen tervek megvalósításának. Jelenleg világszerte a negyedik legnagyobb online utazási cégnek számít, 2023-ban összesen 12,8 milliárd dolláros árbevétellel. Igaz, idén nyáron arra figyelmeztetett, hogy az utazási keresletben visszaesés tapasztalható.

Az Uber felvásárlási pozíciói jelentősen erősödtek az elmúlt évben, mivel a részvények árfolyama közel duplázott, és ezzel a cég piaci kapitalizációja meghaladja a 170 milliárd dollárt is. A részvények erősödését az általános piaci hangulat mellett jelentősen segítette az, hogy februárban az első üzemi szinten is nyereséges évéről tudott beszámolni a befektetőinek. A nyereséget nem csak az ételkiszállítás, a logisztika és a gyorsan növekvő hirdetési üzletág hozta, de a fuvarmegosztás iránti újraéledő kereslet is jót tett neki. Igaz, az első negyedévben nettó profit szinten megint csak mínuszt mutatott fel a társaság.

Az Uber a 2019-es tőzsdére lépése óta kevés nagy üzletet kötött. A Postmates 2,65 milliárd dollárért és a Drizly 1,1 milliárd dollárért történő felvásárlásával terjeszkedett az étel- és italszállítás területén, a Transplace 2,25 milliárd dolláros felvásárlásával belépett a fuvarozási és logisztikai üzletágba, és 3,1 milliárd dolláros üzletet kötött a Careem, egy közel-keleti fuvarmegosztó vállalkozás megvásárlásával.

A vállalat emellett részesedéssel rendelkezik az Aurora önvezető autós cégben és a DiDi kínai fuvarmegosztó csoportban, és nemrégiben partnerséget kötött a Google Waymo autonóm taxiszolgáltatásával és a GM Cruise-zal.

Tovább növeli az Uber lehetőségeit, hogy augusztusban végre az S&P Global és nem sokkal később a Fitch is első ízben sorolta kötvényeit a befektetési katekóriába. Ez a besorolás nagy könnybeséget jelent a további hitelfelvételeknél. Pont emiatt egyébként állítólag a cég egy esetleges tranzakciót megeleőzőne nagyon fog vigyázni arra, hogy ne feszítse túl kereteit. Nagyon nem szeretnének ugyanis visszacsúszni a hitelminősítőknél a bóvli kategóriába.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!