Az idei első negyedévben 6,74 millió új előfizetőt szerzett a Netflix a társaság szokásos eredmény beszámolója alapján, ebből 2,23 milliót Amerikában, 4,51 milliót pedig a külföldi piacokon regisztrált.
Mindez pozitív meglepetéssel szolgált a piacok számára, a StreetAccount adati szerint ugyanis a Wall Street-i elemzők átlagosan 1,77 millió új amerikai előfizetővel és 4,36 millió új nemzetközi előfizetővel számoltak. A vállalat ezzel több mint 81 millió előfizetővel rendelkezik már.
A negyedéves új előfizetői szám ezzel meghaladta a tavalyi negyedik negyedévben beállított 5,59 milliós eddigi csúcsot. Az egy évvel korábbi hasonló időszakban a Netflix 4,88 millió új előfizetőt regisztrált. Mindezek mellett a vállalat árbevétele 40 százalékkal, 1,96 milliárd dollárra nőtt, ami lényegében megfelel annak, amire az elemzők számítottak.
Az operatív eredmény azonban az egy évvel korábbi 100 millió dolláros profitnak csupán a fele lett, ami persze nem meglepő, hiszen a cégnél agresszív nemzetközi terjeszkedés van folyamatban (2016 végéig Dél-Koreában, Szingapúrban, Hongkongban és Tajvanon is elindítaná szolgáltatását), ez pedig sok költséget jelent.
Az üzemi szintű eredményromlás a negyedéves nettó profitban már nem látszódott, elsősorban az időszak alacsonyabb kamatráfordításai miatt, az egy részvényre jutó adózott eredmény 20 százalékkal emelkedett a bázisidőszakhoz képest. Ez azt jelenti, hogy az elemzők által várt egy részvényre jutó adózott eredmény dupláját sikerült hozni a negyedévben.
A negyedév során 18 százalékkal nőtt az amerikai árbevétel, a külföldi árbevétel pedig 57 százalékkal, devizahatások nélkül pedig 7 százalékkal emelkedett. A jó teljesítményt segítette, hogy számos új sorozat debütált (Making a Murderer, Fuller House). Az operatív eredményszint a terjeszkedés miatt fokozatosan romlik, az egy évvel korábbi 6,5 százalékról 2,5 százalékra csökkent, a szabad cash flow továbbra is negatív, az egy évvel korábbi 163 millió dollár után most 260 millió dolláros veszteséget mutatott.
A vezetőség arra számít, hogy a folyó negyedévben 500 ezerrel nőhet az amerikai előfizetők száma, míg a külföldi piacokon 2 milliós növekedéssel számolnak. Ez elmarad az elemzői várakozásoktól, a StreetAccount szerint Amerikában 586 ezres, a nemzetközi piacokon pedig 3,5 milliós növekedéssel számolt a piac.
Az említett várakozásban ráadásul mérsékelten szerepel a korábban végrehajtott áremelések hatása. Mindez azt jelenti, hogy az operatív eredmény a folyó negyedévben az első negyedévihez hasonló lehet, az üzemi eredményhányad pedig 2,2 százalékra csökkenhet.
A hírre a részvények jelentős esést produkáltak tegnap az amerikai tőzsdezárást követően, az árfolyam több mint 12 százalékot zuhant.
A Netflix nem tekinthető olcsónak a szektortársakhoz képest, a cég működése és szektor jellege miatt talán a P/S alapú árazás az, ami itt a legjobban használható, a cég értékeltsége messze kimagaslik a mezőnyből, ezt azonban a (z elkövetkező évekre várt) jövedelmezőség nem támasztja alá, igazán nagy felfutást az elemzők a következő 3 évben sem várnak a vállalatnál, ami így jelentősen a peer group átlag alatt maradhat.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!