Fontos változások várhatók hamarosan a Plotinus életében. A társaság január 23-án tartja rendkívüli közgyűlését, amelyen az egyik napirendi pont a cég átnevezése, az új név Alpinvex lesz. Ez új név Magyarországon, vagyis ilyen nevű céget nem ismer az Opten adatbázisa, a Novanym.com oldalon pedig 2444 euró plusz áfáért árulják a márkanevet.
A másik fontos változás, amiről a részvényesek szavazhatnak, a cég székhelyének megváltoztatása. Az új székhely a XII. kerületben lehet, a Lejtő u. 17/A-ban. Korábban az Altera is oda volt bejelentve. Ez azért is érdekes, mert tegnap jelentették be, hogy a svájci székhelyű AGY69 AG 20,3 százalékos szavazati jognak megfelelő részvénycsomagot szerzett a Plotinusban. Az AGY69 pedig ugyanannak az ifjabb Ádámosi Györgynek a tulajdonában van, aki korábban már az Alterában is nagytulajdonos volt, azt megelőzően pedig az Appeninnben volt komolyabb pakettje. Ádámosi az Alterában lévő részesedését tavaly a Wallis csoportnak adta el.
Csaknem 20 százalékos pluszba került nyitás után a részvény
Új igazgatósági tagokat is választanak a közgyűlésen, akik korábban az Appeninnben majd az Alterában töltöttek be vezető pozíciókat. Prutkay Zoltán és Kovács Attila Gábor például mindkét cégben igazgatósági tag volt, és most a Plotinusba is bekerülhetnek. Csizma László ott ült az Altera igazgatóságában tavaly november végéig. Kalmár Zoltán és Lakatos Julianna pedig az Altera felügyelőbizottságát erősítette.
Az is kérdéses, mi lesz a Plotinus által megvásárolt sajátrészvények sorsa. Az előterjesztések szerint kétféle kifutása is lehet a szavazásnak. Az egyik alapján bevonnának a korábban megvásároltak közül 26739 darab sajátrészvényt, és ezzel az alaptőkét 790,8 millió forintra szállítanák le. Ha ezt nem szavazzák meg, akkor marad a 833,88 millió forintos alaptőke.
Az előterjesztések, illetve Ádámosi beszállása a társaságba megmozgatta a részvényesek fantáziáját. A Plotinus pénteken a napi 20 százalékos limittel emelkedett már a nyitás után, és új történelmi csúcson 12300 forinton állt az árfolyama.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!