Az amerikai tőzsdén jegyzett vállalatok közül a legnagyobb várakozás az Nvidia negyedéves jelentését övezte, amit magyar idő szerint szerda éjszaka publikált a társaság. A beszámolóban lévő bevételi és profitadatok jobbak lettek a vártnál, a részvény árfolyama mégis esett a meghosszabbított kereskedésben, 7 százalékkal.
Még az is kevésnek bizonyult, hogy új prognózist adott ki a társaság, sőt a részvény visszavásárlási programjukra is rátettek egy lapáttal, amely
Kapcsolódó
így 50 milliárd dolláros keretűre nőtt.
De ilyen az Nvidia élete, értékeltek az amerikai elemzők: a mesterséges intelligencia boom-ját legsikeresebben meglovagoló cég 3000 milliárd dollárt ér már, közel 9-szer annyit, mint 2022 végén. Júniusban egy időre a világ legértékesebb cégének számított, megelőzve az Apple-t, utána azonban 30 százalékkal korrigált az árfolyam.
A lezárt negyedév 122 százalékos bevételugrást hozott (éves összevetésben), amely meghaladta a 30 milliárd dollárt, ez egymilliárddal több az elemzői konszenzusnál. A most folyó negyedévre a menedzsment 32,5 milliárd dollár árbevételt jelez előre, ha teljesül, az 80 százalékkal múlja majd felül a 2023-as év azonos időszakáét.
Ez utóbbi lehet az egyik magyarázat arra, miért fordult le a részvény árfolyama: Stacy Rasgon, a Bernstein elemzője a CNBC-nek beszélt arról, hogy a piac várakozása a jelenleg tartó negyedévre 33-34 milliárd dollár közt szóródik, ettől viszont óvatosabb az Nvidia vezetőség prognózisa.
A Closing Bell műsorban értékelve elmondta, még mindig óriási a kereslet a chip-gyártó grafikus feldolgozó egységeire (GPU), s a megrendelőik alig várják a márciusban bemutatott, még nem piacra vitt Blackwell nevű új AI-gyorsítóchipeket. A Blackwell GPU-kra az igény nagyobb, mint amennyit az Nvidia képes leszállítani és ez még jövőre is így maradhat. A negyedik negyedévben több milliárd dollár bevételt hozhat az új fejlesztés, most azonban még akadnak problémák a gyártásával.
A másik dolog, amely nem tetszhetett a befektetőknek, hogy a bruttó marzs 75,1 százalékra mérséklődött az előző negyedévi 78,4 százalékról. Sokak szerint ez azonban túlzó fanyalgás, két éve 43,5 százalék volt az árrés, tavaly a második negyedévben pedig 70.
A második negyedéves nettó nyereség 16,6 milliárd dollár volt, jóval felülmúlva az egy évvel korábbi 6,2 milliárd dolláros profitszámot.
Az adatközpont üzletág (ide tartoznak az AI processzorok) 26,3 milliárd dolláros bevételt hozott össze, 154 százalékkal többet, mint egy éve. A fő ügyfelek továbbra is a tech óriások, mint a Microsoft, az Alphabet, a Meta és a Tesla.
Jelenleg körülbelül közel 90 százalékos részesedéssel rendelkezik a cég a mesterséges intelligencia chipek piacán globálisan. Fennál azonban a veszélye, hogy a versenytársak erősödésével ez csökkenésnek indul. Mivel azonban maga a piac dinamikusan növekszik, ez nem jelenti azt, hogy az Nvidiának kevesebb megrendelés jut. Sőt, épp ellenkezőleg! – írta még a gyorsjelentés előzetesében az Erste.
Az Nvidia azt is közölte, hogy 50 milliárd dollár értékű további részvény-visszavásárlást hagyott jóvá.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!