Továbbra is magas lángon égő sztori a német bankszektorban az felvásárlási kísérlet, amelynek első lépéseként az olasz Unicredit a hét közepén váratlanul megjelent a német Commerzbank főrészvényesek között.
A nagy kérdés most az, hogy a Commerzbankból kifelé igyekvő német állam hogyan fogadja az olaszok megjelenését, s leáll-e emiatt a még meglévő részvényeik eladásával. Az olaszok egyelőre kivárnak, Andrea Orcel vezérigazgató azt nyilatkozta, hogy nincs okuk rohanni, a cél persze az egyesülés, de már azt is jó befektetésnek tartják, amit eddig megvettek.
Így követték egymást az események
Kedden 53,1 millió darab Commerzbank részvényt értékesített a német állam, az Unicredit pedig olyan magas árajánlatot tett, hogy a teljes felkínált mennyiség hozzájuk került 13,2 eurós árfolyamon, mivel közel 5 százalékkal ajánlottak többet az akkori tőzsdei árnál. Ezzel a német állam befolyása 12 százalékra ment le, az olasz banké pedig 9 százalék lett, miután bejelentették, hogy a tőzsdén is vettek egy másik 4,5 százaléknyi csomagot.
Ha létrejönne a felvásárlás vagy egyesülés, az az elmúlt évek legnagyobb európai banki fúziója lenne.
Szerdára az Unicredit leállt a vásárlással, de csak ideiglenesen: a 10 százalékos befolyás átlépéséhez az Európai Központi Bank jóváhagyása is kellene. A Bloomberg közben kiderítette, a Commerzbank lázasan dolgozik azon, hogy lehet kivédeni az Unicredit „közeledését”.
Egyébként a Commerzbanknak többek közt azért nem lehet ínyére az olasz nagytulajdonos megjelenése, mert az Unicredit vett már bankot Németországban, amit többezres leépítések követtek.
A német állam is meglepődött
A Bloomberg egyébként úgy tudja, hogy az exit szándékát a hónap lején bejelentő német állam nem tudott az Unicredit vételi terveiről.
A Reutersnek nyilatkozó Hans-Peter Burghof, a Hohenheimi Egyetem banki szakértője szerint az üzlettel nem is járna jól a német gazdaság, mert csökkenne a verseny épp abban a középvállalati szegmensben, amelyben a Commerzbank hitelezési üzletága a leginkább erős.
A történetben új szálat indított el a JPMorgan csütörtöki jegyzete, az amerikai bank is látni véli a Commerzbank egyesülését, de nem az olaszokkal, hanem a Deutsche Bankkal, Németországban azonban kétkedéssel fogadták a felvetést. A Deutsche öt évvel ezelőtt a kormány felkérésére vizsgálta a rivális német hitelintézet felvásárlását, de akkor elálltak az üzlettől.
Egyébként az Unicredit vezérigazgatója Andrea Orcel közben jelezte, megkérik az EKB engedélyét, hogy ne legyen akadálya a további részvényvásárlásoknak.
A Commerz papírok árfolyama az elmúlt 3 nap alatt 21 százalékkal lőtt ki.
Pénteken megszólalt Joachim Nagel, a Bundesbank elnöke is, bár nem nevesítette az érintett pénzintézeteket, hangsúlyozta, erős és robusztus bankokra van szükség Németországban a vállalatok finanszírozásához.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!