A kormány javaslata szerint 2025-ben lakáscélú felhasználásra adómentesen kivehetők lesznek az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások.

Egyelőre becslések vannak arról, hogy a 2142 milliárd forintos nyugdíjpénztári állomány mekkora hányada kerülhet ilyen módon ki az ingatlanpiacra, az viszont már most látszik, nem olyan könnyű csak úgy „feltörni” ezeket a befektetéseket: több nyugdíjpénztári portfólió kifejezetten magas, kétszámjegyű, akár 20 százalék közeli hozamot ért el az év elejétől október közepéig. 

Szépen termelik a hozamot a kockázatos portfóliók

Az Allianz Hungária kockázatvállaló portfóliója kerek 20 százalék hozamot ért el idén, ezzel alig marad el a közel 22 százalékos pluszban lévő BUX indextől, vagy a 23 százalékkal emelkedő S&P 500 amerikai főindextől.

A szabályzat szerint ebben a portfólióban a részvénybefektetések aránya elérheti a 100 százalékot is, és mivel a tőzsdék globálisan jól teljesítenek, nem kizárható, hogy a kiemelkedő hozamot ilyen módon sikerült eléri. Az Allianz egyébként azoknak javasolja a kockázatvállalást, akiknek a nyugdíjba vonulásig több mint 20 évük van hátra. 

Szorosan mögötte következik az Alfa Nyugdíjpénztár, ahol 18,5 százalékos pluszban van idén a Megatrend portfólió. Ebben 70 százalék a részvények aránya, a befektetési politika annyiban speciális, hogy az egész világot érintő hosszú távú trendeket, folyamatokat igyekszik megragadni.

Ezek a trendek lehetnek a demográfiai változások (öregedő társadalom, fejlődő piacok), a szűkös erőforrások, energia hatékonyság, az urbanizáció, vagy akár a technológiai újítások, innováció. 

A dobogó harmadik fokára az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár dinamikus portfóliója került fel 17,7 százalékos idei árfolyamplusszal. 

Kép: economx

Tíz év alatt valamivel jobban teljesített az ingatlanpiac

Egyébként ha valaki azon gondolkodik, hogy hol termel nagyobb hozamot a pénze: részvényekbe fektető nyugdíjpénztári számlákon, vagy az ingatlanpiacon, érdemes összevetni a hosszabb távú trendeket is.

A fenti Allianz nyugdíjkassza leginkább kockázatos öngondoskodási portfóliója 2015 elejétől több mint 182 százalékkal nőtt, ezzel évi átlagban hozta a 18,6 százalék feletti hozamot. A KSH összevont lakáspiaci árindexe viszont valamivel nagyobb emelkedést mutat, eszerint másfél hónap híján 10 év alatt a magyarországi ingatlanpiaci befektetések évi 19,5 százalék megtérülést hoztak.

Az összehasonlítást azonban több tényező nehezíti:

  • a lakásárak emelkedése nagy szórást mutat az országon és településeken belüli lokáció szerint;
  • a nyugdíjpénztárak befektetési politikája egymástól eltérő lehet;
  • az önkéntes nyugdíjpénztári befektetéseknél évi maximum 150 ezer forint szja-visszatérítés is érvényesíthető. 

Súlyos árat fizethetünk az ingatlanpiaci boomért: ezermilliárdos tétel is eltűnhet a nyugdíjszámlákról

A kormányzat a piaci becslések alapján jelenleg úgy számol, hogy nagyjából 300-500 milliárd forint mozdulhat meg jövőre lakáscélokra a 2142 milliárd forintnyi nyugdíjpénztári megtakarításokból. A nyugdíjszakértő szerint azonban akár 1000 milliárd forint is kiáramolhat a számlákról, ráadásul a lépéssel a kormányzat egy hatalmas gyomrost visz be a hosszú távú öngondoskodás gondolatának is.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!