Az orosz jegybank adatai szerint az aranytartalék idén január elsején 67,9 millió uncia (2112 tonna) volt. Ez 8,8 millió unciával (mintegy 274 tonnával) több az egy évvel korábbinál, amikor a tartalék kisebb mértékben, 7,2 millió unciával (224 millió tonnával) emelkedett a megelőző évhez viszonyítva. Az orosz aranytartalék értéke 86,903 milliárd dollárt tett ki az idei év elején, 13,4 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbit.
Aranytartaléka alapján a lista élén az Egyesült Államok áll, amelyet Németország, Franciaország és Olaszország követ. A hatodik helyre visszaszorult Kína aranytartaléka 59,6 millió uncia volt. Kína több mint két év alatt csupán egyetlen alkalommal növelte tartalékát, ami 2016 októberében még 59,2 millió uncia volt.
Oroszország a világ harmadik legnagyobb aranytermelője, két éve, 2017-ben a termelése 6 százalékkal nőtt. Az orosz aranytermelők szövetsége 2018-ra a termelés 3 százalékos bővülésével számolt.
Az orosz pénzügyminisztérium legfrissebb adata szerint tavaly az első 10 hónapban 8,5 millió uncia (265 tonna) aranyat termeltek az országban.
A héten az arany árfolyama csökkent, miután az amerikai dollár a vártnál jobban erősödött, a kötvényhozamok pedig magasabbak, mint a nemesfémen realizálható profit. A palládium is lekörözte az aranyat.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve
