A tőzsdék már múlt héten idegesek voltak világszerte, nagy árfolyamesések következtek be. Sokan hirtelen arra fogták ezt, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed talán túl sokáig teketóriázott a kamatcsökkentési ciklus megkezdésével, és így recesszióba sodorhatja az amerikai gazdaságot, de ez egy túl hirtelen, egy nap alatt előrángatott magyarázat volt.
A jen szerepe
Szombati elemzésünkben rávilágítottunk, hogy a piacon több tényező is van, amely indokolja az esést, akár rég nem látott mértékben is. Közülük az egyik a japán jen viselkedése, amely már hónapok óta meghatározó lehetett az amerikai részvényárak emelkedésében is, ám ez igazán csak most tudatosul a piaci résztvevőkben.
A japán jen esetében zajlott korábban a legnagyobb fedezetlen pénznyomtatás az eszközvásárlási programok során: a rengeteg fedezetlen jen hozamot keresett, amit már eleinte is leginkább az amerikai és részben az európai részvénypiacokon talált meg, de amikor a Fed és az EKB elkezdett meredeken kamatot emelni, rendkívül nagy lett a jen és különösen a dollár hozamkülönbsége. (A jen alapkamata még negatív maradt, az amerikai alapkamat 5,25-5,50 százalék közé emelkedett).
Megmentették a jent, fordul a pénzáramlás iránya
Erre érthető módon rengeteg jent váltottak dollárra és kamatoztatták amerikai állampapírokban, ami a jen heves árfolyamának gyengüléséhez, majd összeomlásához vezetett.
A dollár árfolyama 110 jenről 162 jenig emelkedett: erre a japán jegybank már kénytelen volt beavatkozni, hatalmas összegű dollárt eladni, majd kamatot emelni. Ez jelzés volt a piacnak: itt a fordulat, tessék visszaváltani jenre, illetve abbahagyni a carry trade ügyleteket (amelyben jenben vesznek fel hitelt, azt dollárra váltják, és abban kamatoztatják).
Erre hatalmas összegek mozdulhattak meg, amelyek amerikai részvényekben és kötvényekben álltak, és japán magánszemélyek, valamint intézmények tartották őket, örülve a dupla árfolyamnyereségnek: egyrészt, amit a részvényeken értek el, másrészt amit a dollár jenhez képesti emelkedésén.
Most azonban egyszerre akarnak kimenni ugyanazon az ajtón, amelynek a tőzsdén ismert hatása van: kiadós zuhanás.
A japán részvényekre is rákaptak, most menekülnek belőlük
A dolognak azonban volt még egy hatása: a leértékelődő jen megdobta az exportra termelő japán cégek nyereségét, így tőzsdei árfolyamuk is emelkedni kezdett. A japán tőzsdét felkapták, az árfolyamok az elmúlt egy-másfél évben heves emelkedésbe kezdtek, a folyamat idén már kissé túlzott mérteket is öltött: ekkor került új, örökös csúcsra az index 35 év után.
Ezt követően az elmúlt hónapokban egy szűkebb sávban tetőzött az index, majd jött még egy kis felszaladás, ám amikor a jen erősödni kezdett, megfordult az irány, jött az esés.
A japán kamatemelés aztán felgyorsította a folyamatot, miután a japán részvényeket a jen gyengülése miatt vették, logikus, hogy most a stabil erősödés idején kiszórják őket: ezt láthatjuk a grafikonon. Akik nem léptek rögtön, a hétvégén meghozhatták a döntésüket, és hétfőn egyszerre mentek ki az ajtón, összehozva a páratlan, 13 százalékos index zuhanást.
Korrekció vagy trendforduló?
A japán indexet szinte az összes ázsiai piac követte kisebb-nagyobb mértékben. A dél-koreai index 9,6 százalékkal zuhant, a tajvani index 8,35 százalékkal került lejjebb, a többi ázsiai index 1 és 5 százalék közti mértékben gyengült.
A folyamatot erősítette, hogy az utolsó 1-2 évben különösen divatos chipgyártók részvényei is zuhannak a túlzott emelkedést követően, így a tajvani TSMC és a Samsung is nagyot zuhantak. A folytatás izgalmas lesz: ilyenkor gyakori egy korrekciós felpattanás, utána viszont már az lesz a kérdés, hogy eső trenddé alakul-e a mostani összeomlás.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!